II.

Tõkével, felhalmozott gazdagsággal, a kapitalizmus­nak biz.onyos kezdetleges formájával találkozunk már az ókorban, amióta csak az emberiség egy része a teljesen barbár, nomád vagy félnomád életmódból kivetkõzve, rendezett és szervezett állami és társadalmi ,életet kez­dett élni.

A phöniciaiak, kathagóiak, rómaiak, valamint az év­ezredekkel ezelõtti kina,iak, úgyszinié.n a régi egyipto­miak gazdasági és társadalmi életében már számottevõ, kidomborodott szer epot játszott a magán!kapitalizmus a felhalmozott tõke. Természetesen aránylag egészen e,gy­szerû vonatkozásokban, csakis egyos egyének kezében , minden intézményes, struktúrális társulási forma nélkül. Az ókori nemzeteli, államok eltûnésével, a népvándorlás századaiban, a ikpitalizmusnak ez a primitív kiala­kulása is inkább visszafejlõdött.

A közé,pkor vége felé újból erõsebben kezdett kifej­lõdni, folytatva fejlõdési folyamatát az újkor elsõ száza­daiban (XV-XVIII. század), amíg azután a XIX. szá­zadban a feudalizmus bukásával, a polgári elem, a otiers état elõretörésével, a céhrendszerek megszûnésével és legfõképen a gõzgép feltalálásával és az ipar mech;anizá­lásának elkezdésével mai modern liöntösét kezdte fel­ölteni.

A francia forradalom után, James Watt g'ózgépével, Jacquard szövõszékével, Smith Adam «Wealth of Na­tions könyvével kezdõdil el a modern indus'ztrializmus és magánkapitalizmus rohamos fejlõdési folyamata. Elkez­dödik a technikai vívmányok, feltalálások sorozata, a nagyipari kapitalizmus kifejlõdése, amelybe kiváló képes­ségû, tehetségû és energiájú emberek kapcsolódnak be.

Az emberiség gazdasági evolúciõjában olyan fontos, mindent átütõ szerepet játszik ez a gyáripari, magán­kapitalisztikus fejlõdés szülségszerû korolláriumával, a fokozatos meehanizáiással, a technikai vívmányok ki­próbálásával és megfelelõ alkalmazásával, hogy az állam­kormányok szabad teret engedve az elementáris erõvel elõretörõ processusnak, az intervencionizmustól úgyszól­ván az egész vonalon tartózkodnak.

A XIX. század második felében éri el ez a zavartalan, rohamos fejlõdési folyama.t a tetõpontját.

Ennek végefelé, a villanyosítási éra kezdetével már találkozunk a magánkapitalizmus fejlõdé!sét fékezõ, sõt azt némely te'kintetben gátló jelenségekkel. Jelentkezik az állami beavatlozás, az intervencionizmus különbözõ alakja, amely a magánkapitaliata vállakozásnak és moz­gási szabadságnak korlátokat kezd szabni.

Jelentkezni kezd az állami üzembevétel, az állami és kommunális vállalkozás, az államkapitalizmus.

A poroszországi põ,sta-monopóliummal kezdõdik ol a póstaszolgálat általános államosítása. Következnek utána a vasúttársaságok államosításai. Ezek már tulajdonképn <oszocializálto magánvállalkozások.

A gyáripar hatalmas fejlõdésével kapcsolatos gyári munkáslétszám növeledése, ennek a folyton szaporodó, gyakran kíméletlenül kihasznált, ennélfogva sokszor elé­gedetlen néprétegnek megmozdulása az állami hatóságok részérõl mindinkább több beavatkozást, intézkedést tesz szükségessé.

A modern magánk'apitalizmus ezen legvirulóbb fél­évszázadának, a gyári nagyipar óriá,si fellendülésének ezen idõszakát különbözõ csoportokra lehetne beosztani.

James Watt elsõ gõzgépével kezdõdik a gõzgépek, a nagy vasolvasztók, a vas- é'.s acélgyártás kifejlõdése, evvel kapcsolatosan 30 évvel Stevenson elsõ lokomotivja utánan

z intenzfv vasúti építkezés, a vasúti hlózatok kifejlõ­déao. Küvetkezik utána a Morse-készülék, a táviróhálózat kiépítss, majd a chemiai felfedezések, Liebig és Bunsen, t rnûtrágyagyártás, a modernizált szénbányászat, az­uta az izzólámpa, a telefón, a dinamó és elkezdõdik Sie­mens-sel és Emil Rathenatt-val a villamosítás érája. Utána a robbanómotorok, az automobilgyártás, végül a XX. század elejével megjelenik Lilienthal elgondolása nyomán Santos Dumont elsõ repülõgépe. Marconi meghozza a dróttalan távírást, megszületik a rádió, megoldás felé tart a rakétás. Iéghajózás, amely a Föld vonzóerejének leküzdésével az interplanetáris világûrbe lesz hivatva be­hatolni. A francia forradalmat követõ legutóbbi másfél évszázad alatt sokkal rohamosabb volt az emberiség toch­nikai haladása, mint az azt megelõzõ, 6-8000 évet kitevõ egész histárikus idõ alatt együttvéve. Vagyis az 1780-ban élõ ember minden technikai eszköz tekintetében sokkal közelebb állott az 5000 évvel õ elõtte élt Fáráó-alattvaló­hoz, mint a 100 évvel õ utána élõ ember hez. Miután semmi különös ok sincs feltételezni, hogy a technikai ha­ladás üteme lényegesen Iassúbbá váljék, micsoda belát­hatatlan, fel sem fogható perspektívája van az ezutáni technikai haladásnak és vívmányoknak már esak a mos­tani XX. évszázadban is !

Amíg azonban ez a rohamos technikai haladá.s biz.o­nyos határig és idõpontig a modern indusztrializmus és magánkapitalizmus kifejlõdését szolgálta és ennek szük­ségszerû alapját képezto, addig az utolsó évtizodek alatt már túl is szárnyalta, mintegy nyakára nõtt annak és elõidézte azt, hogy ámbár minden technikai haladás és vívmány az emberiség érdekét lett vodna lépes és hivatott szolgálni, a magánkapitalizmus nem volt már képes az egyre rahamasabban fiejlõdõ technikához hazzáalkalmaz­kodni, amely állapot magában hordta a bekövetkezendõ világgazdasági válság csíráit, még világháború és esztelen békekötések nélk'ül is.

A technikai haladással, az indusztrializmussal, a gyári nagyipar fellend'úlésével párhuzamosan kezdõdtek el a gyári munkásmozgalmak is.

A gõzgép-éra kezdetével egyidejûleg, a Jacquard­szövõszékkel kezdõdik el a textil (gyapot)-éra is. Csak­hamar elõfordult az elsõ szövõsztrájk is, Hamburgban, 1790 körül. Az indusztrializmussal elválaszthatatlanul nõnek, erõsödnek, oleinte lassan, késõbb rohamosan, a munkásmozgalmal, sztrájkok is.

A munkásmozgalmali ,néhány mértföldköve szolgál­jon például.

1830 selyemszöv'ók felkeléso Lyonban, 1840 chartista mozgalom Angliában, 1850 munkás-egyletk ala,kulása és kommunista manifesztum Berlinben, 1860 Engels Frigyes és Marx K'á:roly, Lassalle Ferdinánd, oAllgemeiner Deutscher Arbeiter-Verein» megalakulása, Liebknecht, munkásszakszervezetk alakul'asa, 1870 «Socialistische Partei Deutschlands megalakul!ása, a párisi Commune,1871 Bebel Ágost, 1890 a nagy Ruhr-vidéki bányamunkás-sztrájk, általános kikötõmunkássztrájk, Kautsky, Bernstein.A munkásmozgalm.k kiélesedése, a munkásoknak sokféva iparágban, a szénbeányászatban észlelhetõ nagy nyomorúsága maga után vonta az államok beavatkozásait, szociális jáléti intézkedéseit, különösn Németországban és Angliában. Amennyire tagadhatatlanul indokoltak és szükségessk voltak a,zonban ezek a beavatkozások, tekintve a magánkapitalizmus mohó nyereségvá,gyát és a m.u,nkások inferioris helyzetévol való visszaélési hajlandáságát, anynyira tagadhatatlan az is, hogy ezek az intézkedések, ezek a beavatkozások már az állami intervencionizmusnak egy nem.ét képezték és a kapitalizmus cselokvési szabads:gát csorbították és korlátozták. Az indusztrializmus hyperfejlõdésével, a neokapitalizmussal egyidejûleg kezdõdikel az a folyamat, hogy a vállalatok túlnõnek egy-egy ember átfogóképességén, átmennek részvénytársaságok tulajdonába, amelyek késõbb trustokká, syndicatusokká és k,artellekké tömörülnek. Ez a folyamat részben azért van, mert a kapitalista tulaj donosok már maguk egyedül képtelonek a nagyra flejlõdött vállalatokat, gy'árakat, bányá;kat igazgatni, másrészt azonban azért, hogy viribus unitis, esetleg mutatkozó lconkurrencia könnyebben legyen letörh.etõ. Evvel egyidejûleg észlelhetõ az is, ho,gyT az indusztrializ'alódás legvirulvbb, legegészségesebb fejlõdésének idõszakában mûködött geniális vezetõk,gyáriparosok, akik jórészt maguk is technikusok voltak, késõbb, a részvénytársasági érában és különösen rnár a trustok és kartellek korában nintegy kiapadóban vannak.Arkwright, Cartwright,Owen, Friedrich Krupp, Harkort, Hansemann, Haniel, Alfred Krupp, Borsig, Siemens, Tyssen, Rockefeller, Kirdorf, Emil; Rathenau Libig, Nobel, Bosch, Daimler, Maybach, Diesel, Schneider, Skoda, Viclers, Armstrong, sib., stb. mind a multszázad gyáripari kiválóságai voltak. Henry Ford kivételével alig jött át hasonló kaliberû genialis nagyiparos a mi napjainkig. Az utóbbi évtizedek részvénytársasági trustosí'tás érája a gyári, nagyipar terén inkább csak admi­nisztratív tehetségekPt termelt. Vagy pedig spekulánso­kat és hazardõröket rnint Hugo Stinnes és Ivar Ireuger.

A magánkapitalizmus éltetõ eleme a mozgási, mí,ikö­dési szabadság, a szabad konkurrencia., a szabad árkifej­lõdés, a kereslet és kínálat törvénye szerint.

Természetes hivatását akkor töltötte be legmegfele­, lõbb módon, mikor a XVIII. század végétõl a XX. szá­zad elejéig az ipar átalakult kis- és kézmûipari kezdetle­ges termelésébõl mechanizált gyáriparrá.

Amint az ipari revolucionizmus nagyj áiban lezárult j és az ipar átalakult mechanizált gyári nagyiparrá, helye­sebben amikor a gyári nagyipar még nagyobb dimenziö­

' kat kezdett ölteni, monstrealakulatokat venni, trustokká és kartellekké tömörülni, munkásmozgalmak halmozódását elõidézni, állami `be vatkozásokat provokálni, amikor a magánkapitalizmus a trustosífaás által és a kartellek révén maga is korlátozni kezdte mízködési szabadsá.gát, meg­sz,ünt számára az az egészséges fejlõdési légkör, amelyben a XIX. század folyamán nagyrafejlõdött.

Többé-kevésbbé súlyos depressziók, termelési és fo­gyasztási krizisek, pénzügyi és gazdasági 'válságok az­elõtt is voltak. Te ezeket természetes úton, rendes eszkö­zök igénybevételével aránylag mina.ig elég rövíd idõ alatt tudhatta kiheverni a magánkapitalista rendszer addig, amíg mûködésének, fejlõdésének alapfeltételei csorbíttat­lanul megvoltak. Ki tudta õket heverni da:ára a r endszer­rel j áró rapszódikus anomáliá,Inak, alkalmaz.kodó képes­ségével, leleményességével, mozgási szabadságával.

Ilyen krizisek voltak példának okáért a hamburgi iank-krach a multszázad ötvenes éveibun, az angol ®ve­rend-Gurney-krach a hatvanas években, a nagy gründölõ­krach a hetvenes évek elején, a frarcia Bontoux-krach a nyolevanas években, a Lar ing Br other s-krach 1890-ben, a Leipzier Bank-krach 1900-'ba.n, stb. Ezek eyáltalában nem hasonlíthatók össze a ma:i világvámággan, sem elõidézõ okokat, a sz;ikségszeríÍséget illetõleg, sem a mé­retek, az általános kihatás, a fejlemények tekintetében.

Aki a modern kapitalizmus ezelõtti krizisei és a mai világválság között a.nalogiát keres és ebbõl akar következ­tetéseket levonni, az tév es nyoznon j ár.

A magánkapitalista trnelési rendszerrel s?erves összefüggésben levõ, úgyszólván nor málisrak rnondható periodikus krizisek s depressziók a ddig volta,k nornalis lefolyásúak, normális eszközökkel lelüzdhtõk, amíg a rendszernek megvolt az alkalrnazkod5 képessége úgy az ipari, mint a mezõgazdasági termelés potenciális fejlõ­désével, mint a fogyasztással szemben.

Amint azonban a potenciális termelõképesség bizo­nyos határ okon túl fej lõdött, amint az ipar te,chnikai ta­lálmány,inak és az agrochemiának vívmányai egyre sza­porodtak, elkezdték eredményezni a termelés és fogyasz­tás közötti aránylagosság mélyreható és gyökeres felbil­lenését. A magánkapitalista termelési rendszer elvesztette alkalmazkodó képességét és belejutott egy circulus vitio susba.

A ter melés és fogyasztás közötti egyensúly felbille­nésével szemben nem a fagyasztásnak minden áron, eset­leg még j elentõsebb áldozatok árán való emelésével igye­kezett segíteni, hanem egyrészt elõállítási költségeinek a technikai vívmányok révén való esökkentésével, a kon­kurrenciák a trustok és kartellek révén. v,aló lehetõleges kizárásával, állami 'beavatkozások és segítségek követe­lésével, másr észt magának a termelésnek csökkentésével.

Az elõállítási költségeknek a echnikai vívmányok révén való esökkentése úgy a gyár ipari, mint a mezõgaz­áasági termelés terén elsõsorban az emberi munkaerõ megtakarítását eredményezi. Vagyis emberi munkaerõ mellõzését, munkáselbocsátásokat. A magánkapitalizmus mohó nyereségvágyánál fogva mindig keresztül is vitte a munkáselbocsátásokaat, nemcsak azért, hogy az apadfl­ban levõ keresletnek és fogyasztásnak megfelelõleg le­szállíthassa a termelt árúk árát az elért megtakarítások­kal aránylagosan, hanem sokszor egyszerûen azért is, hogy változatlan árszintek, de csökkent elõállítási költ­ségek mellett nagyabb haszonra, nyereségre tehessen szert. Nem vette kellõ tekintetbe azt, hogy minden mun­kás elbocsátása egy fogyasztóval kevesebbet j elent, hogy minden munkáselbocsátás a fogya.sztás csökkenését je­lenti, amely folyamat, ha egyszer nagyvonalon indul meg, úgy nõ, mint. a lavina. Az erre vonatkozó szokásos ellen­vetés, hogy az elbocsátott munkástömegek automatikusan máshol találnak megfelelõ elhelyezést, helyt nem álló, sõt egyenesen gyermekes, mert - uti figura docet - minden termelési ág, minden gyáripari termelés, minden bányá­szat, minden mezõgazdasági t;ermelés részesülvén a tech­nikai hala:dás vívmányaiból, mindegyiknél elõállott az emberi munkaerõ apaszthatása., megtakaríthatása, a mux­kások számának csökkenthetése, úgyhogy az elbocsátot' munkástömegek más termelési ágazatakbam: természete­sen ugyancsak nem találhattak elhelyezést.

Henry Ford a munkások magasabb, jobb fizetésével igyekezett ugyan fogyasztóképességüket növelni és ezen elj árás általánosításának proagálój a olt. I?e it egyik kézzel felépítetJt volna, azt ugyanakkor a másikkal leron­totta, mert alig van gyári nagyiparos, aki a technikai ha­ladá-s révén elért emberi rn.unkaerõ megtakarithatá..sának 6

megfelelõ :nagyob;b munkáscsökkentéseket vitt volna ke­resztül, mint épen õ.

Ezen a circulus vitiosuson a magánkapitalista ter­melés valamelyes plauzibilitással csakis ügy segíthetett volna, ha a technikai vívmányokkal kapcsolatos emberi munkaerõ megtakarításának ha.sznát nem kívánta volna egyedül a maga számára igénybe venni, hanem ennek a haszontöbbletnek túlnyomó részérõl lernondva, a munkás­elbocsátásoktól a lehetõségi.g !tartózkodva, a munkások munkaidejét rövidíti meg, ,a. munkadíjak lényegesebb esökkentése nélkül, ami által a technikai vinányok ré­vén elérhetõ nyereségtöbblet nagy részérõl lemondott volna ugyan, de megakadályozta volna a tömeges mun­káselbocsátásokkal kapcsolatos rohamos fogyasztáscsök­kentést.

A magánkapitalista termelési rendszerrel inhaeren­sen velej áró pillanatnyi nyereségvágy erej énél fogva azonban erre képtelen volt.

A trustok, a kartellek létesítésével konkttrrenciar.nen­tességet igyekezett ugyan magának szerezni, védekezett az «Unterbieten» eshetõségeivel szemben, racionalizálta a termelést, de a fogyasztóképessQg csökkenésén evvel semmit sem segített.

Ellenben kiprovokálta az állami beavatkozásoknak egyre erõsödõ és szélesedõ skáláját, amely beavatkozások elleni theoretikus rekriminálás a ma,gánkapitalista ter­melési rendszer strukturális hibáit meglátni és elismerni nem akaró nemzetgazdasági szakemberek legtöbbj ének jelenlegi legfõbb vesszõparipája.

Már pedig ez egészen céltalan és meddõ theoretikus vitatkozás és az illetõk rés2ér õl valóságos szélmalomhar c. Mert bizonyos processzusokat, fejleményeket megál­

lítani, vagy éppen visszacsinálni nem Iehet. Ez ellenkezik a világegyetem általánas evolucionális törvényével, amely­nek a mi kis planétánk eseményei és fejlõdései is alá van­nak vetve.

Ahogy az alsó tertiaer-kornak, a pliocennek és pleís­tocennek Pithecantropus erectusa átalakult a dil'uvium primitiven gondolkodni tudó, tüzetrakó barlanglakój,vá. ennek néhány nõsténybõl és gyerekbõl álló kis család­jává, a családok törzsekké, a törzsek népekké, a népek nemzetekké, ahogy eltüntek az ókor hatalmas birodalmai és államalakulatai, az assyr, 'babyloni, phöniciai és óegyip­tomi birodalmak, ahogy összeomlott a római világbiroda­lom és átadták a rabszolgaságra felépített ókori államok helyi,iket a népvándorlás fluktuáló népeinek, ahogy a kö­zépkor feudális rendszere megdûlt, vallásháboríi meg­szüntek, érvényesült a nacionalizmus öntudatossága, a modern államhatalmak kifejlõdése és megerõsödése, a polgári elm túlsúlyra j utása, a.hogy bekövetkezett a tech nikai találmányok éráj a, az ipar mechanizálása, az in dusztrializálódás, a modern magánkapitalizmus kifejlõ­dése, a villamosítás, a neokémia, neofiz.ika érája, a nPo9 lapitalizmus jelenségei, a szociális mozgalmak, a szocia­lizmus megerõsödése stb., úgy kellett bekövetkeznie a ma­gánkapitalista rendszer hyperfejlõdésével kapcsolatos óriási alakulatokkal, tr Lastokkal, syndicatusokkal és kar­tellekkel párhuzamosan az állami intervencionizmus ak eentuálódásának is.

Ez egy feltartóztathatatlan folyamat, amellyel azon elvi alapon szemheszállani hiábavaló dolog, hogy a ma­gánkapitalizmus éltetõ eleme pedig az állami beavatkozá­soktól mentes mozgási szabadság. Ez elvileg vitán kívül­állólag helyes. Éppen annyira helyes, mint annak meg­áTlapítása, hogy magánkapitalista termelés nereség és haszon nélkül annyi, mint f áböl vaskarika.

Ezen elvileg absolut helyes megállapítások dacára az a tényálláa, hogy az állami intervencionizmus a földkere?-­ség összes államaiban növekedõben van és számtalan ok­nál fogva ezután is lesz. ény az is, hogy a magánkapita­lista termelés mindogyre szélesedõ vonalon és fokozódó mértékben kezd haszon és nyereség nélkül, veszteségre dolgozni.

Nem az elvi megállapítások hibásak, hanem a deduk­ció hibás. A helyes dedukció az kell, hogy legyen, hogy a magánkapitalista 'berrlelési rendszernek az új, változott vi.szonyakhoz alkalmazkodnia kell, strukturáján változtat­nia kell, enélkül nem fog fennmaradhatni és a fejlõdéq örök törvényénél fogva át fog kelleni helyét adnia egy másféle termelési rendszernek.

A nagy trustok, syndicatusok és kartellek már ma­gukban véve olyan termalési alakulatok, melyek az indi­vidualista 'termeléssel tulajdonképen ellenkeznek. lla­mosításra, t'ársadalmasítáara, szocializálásra sokkal löny­nyebb lehetõségeket, jobb alapot nyujtanak, mint a XIX. század kisebb, de valóban individualis alapon Iétesített és mûködõ v'allalkozásai és ipari létesitményei.

Az államok ma már számtalan üzemnek tulajdonosai. A pöstaüzemnek mindenütt. ávirónak, telefonnak az Egyesült Állanakat kivévén, ugyancsak mindenütt. A vasútaknak számtalan államban. De tulajdonosai ;sok he­lyütt már bányáknak és gyárahnak, mezõ- és erdõgazda­ságoknak is.

L gyszintén a helyhatós'ágok, városok is tulaj donosai és vállalkozói szá,mtalan üzemnek. Villanyár am, gáz- és vízszolgáltat,snak, vár osi közlekedési vállalatoknak, élel­mi.szerüzemeknek, stb.

Akár állami, akár kommunális üzemben és kezelés­ben, ezek a vállalatok, ezek a termelési eszközök, amint köztulajclont képezn.ek, már társadalmasítva, szocializá,lva vannak és birtoklásuk, üzemi !kezelésük az elsõ lépés az államszocializmus felé. Akármennyi ellensége legyen is ennek a folyamatnak, aligha lesz feltartóztatható. Tagad­hatatlan, hogy kezelési módjuk, üzemvitelük a magánk pitalizmus által birtokolt vállalatok és üzemek ügyvitelé­vel szemben gyaikran, sõt t,alán legtöbb esetben aránylag elõ,nytelen, aminek oka elsõsorban a. bürokratikusabb, las­súbb eljárási mód, a felelõsségtõl való oldnzkodás, az ügyszólván a,utomatikus el'ómenetellel és csupán fixfizeté­sekkel kapcsolatos helytelen díja.zási rendszer, másodsor­ban pedig oka az, hogy úgy az állami, mint a helyható­sági közüzemi vállalkozások ügy'kezelésébe országgyûlési és városi képviselõk gyakran szólnak és avatkoznak bele l;ellõ hozzáértés és szakavatottság nélkül is; hogy jobban c:rvényesülhet ezeknél a protekcionizmus, nepotizmus, sõt anamizmus is, mint a magánvállalkozások üzemeiben.

Nem lehetne azonban tárgyilagosan azt állítani, hogy ezekeu a bajokon segíteni lehetetlen lenne, hogy ennek okvetlenül így kell lennie, hogy ez szükségképe;n és szervesen kell, hogy összefüggjön a közüzemi rend.szerrel. icgy ne lehessen ezeket is olyan helyes rentabilitási kal­ltulációk alapján vezetni, mint a jólvezetett magánvállal­lozá,sokat, hogy ne lehessen legalább is az üzemek élén állókat az eredményhez szabott jutalékos rendszier alap­j án honorálni.

Akármint legyen is azonban ez, akár fog sikerülni ezen a téren lényeges haladást elérni a tár sadalmasított közüzemeknél, akár nem ( én képtelen vagyok belátni, hogy miért ne lehetne), bizonyosra vehetõ, hogy a köz­üzembevételek folyamata csak növekedni fog, épúgy mint az állarnok interveniálási tendenciája a magánkapitalista vállalkozások terén.

Németországban elkezdõdött ez az államasítási folya­mat már a nagybankok terén is. Olyan szan'alási mûvelet, alyan állami részesedésvállalás, mint amely a. Danat­Bankkal és Dresdener-Eankkal kapesolatban például mos­tanában történt, annyit j elent, mint a bankok államosí­tási mûveletének kezdete, s ami az osztrák Creditanstalt­tal történt ? Talán ös'szefér az a. magánkapitalista vállal­kozás lényegével, hogr amikor az rosszul sikerül, amikor a tönk szélére kerül, akkor az állam, tehát a '.közület vál­lalja el annak terhét?

Mert a Creditanstalt mgmenthetésének oká:ból ez történt. Az osztrák jegybankhoz áttolt váltótömegért, a külföldi tartozások javarészéért az osztrák állam vállalt. el a garanciát, tehát a terhet és kockázatot.

Ez már nem magánkapitalizmus. Ez a magánkapita­lizmus csõdj e. Mert az már mégsem mondható a magán­kapitaliznus jogosultságával, lényegével és természetével összeférõnek, hogy ha vállalkozásai prosper álnak, a'kkor ezeknek eredménye a vállalkozók zsebeit illeti, ha azon­ban nem prosperálnak, akkor a teher, a kockázat az álla­rnot, tohát a többi adófizetõ polgárt illeti.

Kisebb súllyal biró hasonló esetek már lépten-nyo­mon fordulnak elõ úgy a banküzlet terén, mint egyéb té­rexl. Winálunk is. A Banca Commer ciale immobilizált ipar i érdekelt'ségének átvétele, a francia hajózási és légifor­galmi társaságok fenyegetõ esõdjének elkerülése végett felemelt óriási állami szubvenciók és részesedések, nem­csak mindmegannyi állami beavatkozást 'képeznek, de kó­pezik mindenütt az elsõ lépéseket az államosítás, az állam­szocializmus felé haladás terén is.

Van annak praktikus értelme, doktrinair alapon kö­vetelni az állami intervencionizmus teljes megszüntetÉ­sét, mikor hovatovább egebet se látunk, mint magán­kapitalista váliallLozások querulálását állami segítségért és beavatkoz,sért, mihor hovatovább az európai rnagánvál­lalkozások nagyobbik fele állami beavatkozásnak, segít­ségnek, szubvenciónak vagy részesedésnek fogj a köszön­hetni, hogy a csõdöt elker üli ?

A magánkapitalista termelési rendszernek azon eilen­szere pedig, melyet a termelés és fogvasztás, a ker oslet és a kirnálat közötti egyensúly telj es felborulásával szemben a fogyasztásnak állandó és katasztrófálisan növekvõ apa­dásával szemben alkalmaz és alkalmazni lénytelen is, hogy a termolést csökkonti, annak jóformán mindPn ága­zatában, sõt odáig vetemedik, hogy már termelt j avakatJ (gabonát, gyapotot, kávét, nyrsolajat} nagymennyiség­ben egyszerûen elpusztít, megsemmisít, eléget és a ten­gerbe dobálta.t, hogy ezáltal a kínálat tárgyát képezõ ja­vak mennyiségét leszállítva és a kínálatból kivonva az árúk árána!k hanyatlását feltartóztatni igyekezzék, ez az ellen.szer a gazdasági észszerûségnek arculcsapása, két­ségbeesett kapkodás és az emberiség egyetemieges érde­keivel homlokegyenest ellenkezik.

Bizonyos ugyanís, hogy az ember ek óriásí törbsége a Iegszükségesebb javakban, élelmi és ruházati cik!kekben nem hogy bõvelkednék, hanem nagyon ís ki nem elégítõen és szûkösen van ellátva. Mi több, a világválság kiélezõ­dése, kimélyülése öta, az emberek milliói nemcsak nincse­nek emberhez méltó kielégítõ módon ellátva, hanem a szó szoros értelmében éheznek., az éhezéstõl elsatnyulnak és számos esetben az éhhalálhoz közelj árnak. Manapság már nemcsak Kína és India szerencsétlen embertömegeinek millióibbl kerülnek ki az állandóan éhezõk, hanem a mûvelt I'Tugat, Európa és azakamer ika rrtmkanélküli ipari és mezõgazdasági munk,ásaiból is.

a lza ugyanaklor nem tud egy termelési rendszer jobb,at, helyeaebbet és okosabbat, r1111t a Iegszükségesebb letcilheknek sok száz és százezer mázsáját inkább elpusz­tit;ni, mint az azokat nólkülözõ enlber eknel j uttatni, az a termelési rendszer lv eszteéte létj ogosul tságát és saj át sirj át ássa.

A felhalmozott, elhelyezést keresõ mobiltõke sem szol­gálja az en Zberiség tulaj donképpen j óI felfogott általános rdekét a leokapitalizmus mai idõszakában.. MeYt termé­szetnél fogva elsõsorbail oda igyekszik mindig gravitáini, ahol magát a legnagyobb biztonságban érzi - amit nem­zetközi volta könnyen. Iehetõvé tesz szálná ra - és neln oda, anol termelési szempontból a Iegnagy obb szükség lelzne rája. 'ovábbá, mert almnnyiber, alnikor és ahol a Iegna­gyobb elheiyezési biz'tonságtól eltekinteni és kockázatot 'vállalni hajlamdó, mohóságától vezettetve olyan sülyos karnatozási feltételeket szohott kihötni, amelyeket a ter­melés, valamint a fogyasztás igen sok esetben nehezen bír el, minélfogva ezeknek fejlõdésére nem termékenyítõleg, hanem bénitólag hat.

Az ipari nagy trustok alakulásával egyidejûleg indult meg a bankkoncentrációk folyamata is, amelynek amíg egyrészt rdcio.laüzáló, önkõltségleszállító, tehát nyereség­rzövelõ hatás eivitázh,tatlan, addig másr észt a bank­üzlet, a mobiltõke kíhelyTezés tekintetében is, csali úgy mint az ipari termelésben, a konkurr encia, a szabad ver­seny megsemmisítését célozza és a magánkapitalista rend­szer Iényegével ellenkezik.

Mindezeknek összefoglalásakép4n felállíthatók a kö­vetkezõ megállapítások :

1. A termelés mechanizálásának, az ipari revolucio­nizmusnak idõs.k n,a ában, befejez'ódótt. A nag,nkapitalista vállalkozások óriás alakulatokba tömörültek, amelyek az államkapitalizmusnak és államszocializmus­nak útját egyengetik.

2. A magánkapitalizmus már alig termel ki magáböl egyes genialis ipari vezetõket, hanem inkább csak tehetsé­ges adminisztratív fejekEt.

3. A szabad magánkapitalista gazdálkodás már kü­lönbözõ fékez,õ korlátokkal van körülvéve, melyeket rész­ben a saját hibáirak köszönhet és amelyek által a magán­kapitalista rendszer alapvetõ tétele, a szabad verseny és szabad kiválasztás, valamint a szabad kereskedelem jó­részben megrokkant.

4. A szabad gazdálkodást gátló kül'o'nbözõ béklyókat, melyeket a magánkapitalizmus részben saj át maga ková­csolt magának, az államhatalmak folyton erõsítik és sza­porítják, úgy hogy az a mozgási, mûködési és fejlõdési szabadság, mely a XIX. században a magánkapitalizmus éltetõ eleme volt és rohamos megerõsödéséhez vezetett, jórészben megszünt.

5. A magánkapitalista termelés a technikai haladás rohamos üteméhez alkalmazkodni már nem tud. A tech­nikai vívmányokböl eredõ nyereségtöbbletrõl még csak részben sem akarván lemondani, ezekkel kapcsolatban mindig munkáselbocsátásokat eszközöl.

6. Ez által maga járul hozzá a fogyasztás apadásá­hoz, ennek ellenszeréül azonban csak ter meléscsökkentés­sel, sõt részben termelt javak megsemmisítésével próbál védekezni.

7. Az általános demokratizálódással az államok ma­guk mindinkább váln.ak valóban népállamokká, amelyek­ben a magánkapitalizmussal szemben való ellenmozgalom a néppel összeforrt álla,mhatalmat mindink'abb szorítja az állami intervencionizmus, az állami közüzembevétel, az államkapit.alizmus, az államszocializmus felé.

8. A jelenleg vezetõ pozíciókban levõ generáció, egyetlen feltûnõ kivételtõl eltekintve, nem áll olyan ki­válö szellemi képességû és tehetségû emberekbõl, akik a világgazdaságot mai válságos helyzetébõl ki tudnák ve­zetni. Ennélfogva csak tanácsta.lanságban és tehetetlen­ségben van a világnak része, míg a válság folyton mélyül és fokozádik.

9. A válsá.g által okozott munkanélküliség mérve a modern kapitalizmus történetében példa nélkül áll., úgy az idõtartamot, mi,nt a munkanélküliek számát illetõleg.

10. A világ összes piacain a világ összs áruiban elõ­fordult árhanyatlások rohamossága ugyancsak péld, nél kül való a modrrxa: kapitali7xus t,örtéxxtexxz

Fenti megállapítások javarésze (az elsõ nyolc) nincs összefüggésben a világháborüval és annak következ­ményeivel. Többé-kevésbbé megállapíthatók lettek volna már az azt közvetlenül megelõzõ években is.

Nem kétséges tehát, hogy a magán.kapitalista ter m­lési r en dszer még a világháború kitörése nélkül is igen súlyos válságnak nézett v olna elébe, nem peaig egy elõ­zetesen is többször elõfordLalt szoláaos periodikus de­pressziónak, dekonj unktúrának.

Hogy azt a minden'képen bekövetkezendõ krizist hogyan, mennyi idõ alatt, milyen könnyen vagy nehezen heverüe volna ki a világhábor ú nélkül, az természetesen csak ürss találgatás lenne. Valószínû azon'ban, hogy mindenesetre kiheverte volna.

A há.ború kitürése, annak hosszú idõtartama és a velej áró telj esen abnormis körülmények, épenúgy, mint a háború befejezését követõ pár év fiktív és szélhámos látszatkonjun,ktúrája a válság formális kitörését késlel­tették.

Hogy azonb.an a világháború rémes pusztításai, vala­mint a józanésszel csakúgy mint a politikai tisztesség­gel és a jóerkölccsel ellenkezö békeltötések következmé. nyei r endkívül nagy nzértékben j árultak hozzá a válság nélységéhez és nagyságához, az nyilvánvaló.

A válság bekövetkezett volna mindenképei. Részben a magánkapitalista r endszer szerves hibáiból, részben a rendszer exponenseinek hibáiból kifolyólag.

Leküzdése, a válságból való kivezetõ út és mód meg­találása azon ban senvniesetre sem okozhatott volna olyan alig leküzdhetõ nehézséget, mint a háborús folyamányok következtébe.n f elfokozott válság leküzdése ma okoz.

Már csak azért sem akozott volna ilyan:. jóformán alig leküzdhetõ nehézséget, mert akkor nem játszott volm olyan végzetes szerepet a kölcsönös ellenszenv, féltékeny­ség, egymásnak ártaniakarás, hanem sokkal hamar ább gyõzött volna az önfenntartási ösztön, a kölcsönös belátás és ö!sszefogás.

Avval a helyzettel kell azonban számolni, ami adva , van és megállapítva a világválság jelenlegi stádiuxnát at°nely félévvel ezelõtt közre.adott «A kapitalistavilágrend válsága» címû fejtegetéspm óta mindonben erõsen in p­jus változott, lewonni belõle az elfogulatlan kwetlezteté­seket.