A liberalizmus utópia. .(1896)1
A liberalizmus nálunk még hitelképes. A neve hatalom, s a nyárspolgárok valami csodadolgot gondolnak alatta ha ugyan gondolnak ! Különben minek ott gondolni valamit, akár kicsit, akár nagyot, ahol a frázis van megbízva a gondolatok takargatásával2 Tényleg azt látjuk, hogy akármit gondolunk is liberalizmus alatt, minden sikerül neki, amit kezébe vesz, mert övé a hatalom s az ország, no meg egy id?re, míg Magyarország hátul kullog s el nem éri a nyugateurópai haladás szekerét, a dics?ség is i
Mégis azt gondolom, hogy z?rzavaros fejek körülbelül így festik ki maguknak a liberalizmust : megjelenik a színen egy elegáns angol vagy francia géniusz ; sansculotte, mert pantalonban jár, nyakában a mult század filozófiájának palliumával ; parfümje a nagy francia revolució, és végig jártatva szemét a világon, hódít ; hódításai egy nagy század vívmányai ; kezdetben radikális és nem érti a tréfát : a copfot, a százados lim-lomot az utca kövezetére dobálja ; herkulesi munkához fog, hegyeket mozgat ; a fejl?dés és haladás alpes-súlyát a vágyódó, küszköd? lelkekr?l lehengergeti ; új világot alkot : a szellem, az ipar, a haladás szabadabb mozgásukat neki köszönhetik; a fejl?dés korlátait csakúgy, mint a ghettók utcaláncait szétrepeszti ; gy?zelme kábító, s egy darabig eltagadhatlan hódításainak, trónján fogadja a modern korszak vezet? értelmiségének hódolatát 1
Ilyen egy elvnek, egy rendszernek, egy irányzatnak gy?zelmes megvalósulása ; ilyen a liberalizmus diadala !
A hódolat még javában folyik nálunk ; másutt már kimegy a divatból ; úgy néznek a liberalizmusra, mint a német közmondás szerecsenjére, aki megtette a kötelességét s most már mehet, vagy meghalhat tisztességesen, vagy fölakaszthatja magát,szóvá tehet bármit,amint kedve tartj a. Reméljük,hogy nálunk is kiderül az eszméknek, a világos látásnak küd8s ege, s elt?nnek a liberalizmus mámo- ros lovagjai, szószátyár dicsérói, s mi is a liberalizmusban egy szellemi reakciót fogunk látni, melyet lehet a történelem- b?l kimagyarázni,de amely önmagában túlzás, elveiben utópia, s következ?leg tarthatatlan és kivihetetlen. Reakció és utópia: ez a liberalizmus kurta jellemzése ; a reakcióban meg van mondva az irányzat érthet?sége,az utópiában pedig a túlhajtás hóbortja ; a reakció jót, dicséretest hozott létre itt-ott, de nem amennyiben hóbort volt, hanem ameny- nyiben neve alatt oly áramlat haladt, amely szükséges és célszer? volt ; a rendszer pedig önmagában és egészében egy- oldalú túlzás,képzelg?s álomlátás,tehát utópia,melyet el?ször megkedvelnek, azután megunnak, azután elfelejtenek. A liberalizmus tehát el?ször reakció, és pedig a szabad- ság reakciója az elnyomás ellen I Mivel reakció, természetes, hogy mindazon elemek, melyek a vallás, a tudomány, a politika s társadalom terén nyomás alatt álltak, a liberalizmus elvei- ben, vagyis a korlátlan szabadság kimondásában nyilt zsilipre akadtak, amelyen át feltartóztathatlanul özönlöttek, s egy izgalmas, pezsg? életben, egy küzdelmes versenyben sok jót, dicséretest teremtettek. Vajjon azért az elv jó-e vagy rossz, az már más lapra tartozik ; tény, hogy a zsilip megnyílt, s azon át özönlött minden elnyomott, nyugtalan, féktelen, elégedetlen elem,nemsokat tör?dve vele,hogy a zsillp keretje milyen, s milyen zászló leng a zsilip fölött, a frigiai sapka vagy Szent János koronája, a kereszt vagy a vakoló van-e hegyibe szúrva2 A történelmi fejl?dés új világot sürge- tett ; az átalakulásnak meg kellett történnie ; a társadalom hajóját el kellett mozditani a szikláról, amelyen tétlenül megfeneklett ;ezt a lépést pedig tényleg a liberalizmus tette meg; vajjon elvei helyesek-e, vajjon nem hóbortok-e, azt a reakció szükségessége nem dönti el ; az maj d kés?bb fog kisülni, mikor az elvek szárba, kalászba, illet?leg bogáncsba n?nek: Akkor aztán azt, ami a történelmi fejl?désnek követelményé és célszer?! alakulása, elválasztják a hamis elvek uagy rendszerek takaró jdtól ; megkülönböztetik a magot a héjától; a magot kiszedik és elteszik, a hüvelyt pedig oda- adják gyerekeknek, hogy játszanak vele ; végre ezek is meg- unják a játékot, a a hüvely . a szemétbe kerül. A liberalizmus hüvelyében föllépett egy szükséges m..nlalmi fejl?dés; de a hüvely nem a mag; a magot az in nlrns emberek lassankint kiszedték ; a hüvelyt pedig kis r uagy gyermekek mulattatására átengedték ; ezek csinálnak az üres dióhéjból dorombolót vagy kelepel?t, amely az elavult liberalizmusnak mint felebaráti szeretetnek» s más 11y frázisos semmiségnek dícséretét kelepeli vagy zümmögi. Ilyen a divat még nálunk !
De a liberalizmus nemcsak reakció, amennyiben a reakció e liberalizmus theóriájával takarózott, de utópia is; s azt bebizonyítani nem nehéz. Kimutathatnám azt a vallási liberálizmuson, kimutathatnám a gazdasági liberalizmuson, de legvilágosabban szemlélhet? ez a politikai liberatizmu történetén. A politikai liberalizmus föltünteti a saját maga reakciós és utópiás jellegeit ; látni történetén az áramlat forrását, ez áramlat változásait ; az igaznak, a valóságnak a mozgalomban rejl? magvát s az id?vel leváló hüvelyt ; látni a liberalizmust mint nagyremény? ifjút, mint tevékeny férfiút, ki sokat épít, sokat alkot ; ami jó, megmarad ; ami rossz van m?veiben, elpusztul ; azután ? is öreg lesz, s úgy néz ki, mint egy kiszolgált, penzionlt garibaldista.
Ennek földerítésére vegyük szemügyre a mult században a francia nép helyzetét.
Rémületes állapotok ezek ; megmerevült s tehetetlen ?rjöngésbe hajszolt állami organizmussal állunk szemben, melynek semmiféle kilátása nines haladásra vagy megváltásra. A kormányforma az abszolut monarchia, melyet azonban a társadalom szabadalmazott osztályai teljesen a maguk hasznára s a többiek elnyomására foglalnak le. Fölül áll a nemesség s a pénzhatalom ; az mint g?gös, kiváltságos kaszt, ez mint fondorkodó, pénzért mindent megvev? ármány. A dolgok folyásába csak az udvari nemesség, a f?papság, az el?kel? fináncvilág, a bürokráciának fejei nyulhattak ; a többinek a t?rés, az elkeseredés, a pusztulás jutott. 15.000 személy volt az udvarnál alkalmazva ; az állami jövedelmek egy tizedét, 40 millió livres-t, mai pénzünkben 100 millió frankot fordítottak e tétlen tömegnek etetésére. A rangos állásokat a hadseregben s az állami tisztviselésekben mind a nemesek foglalták le maguknak. 131 f?papnak évenkint
, í4 millió livres, fejenkint 100.000 livres jövedelme volt. 0han, strassburgi bíboros vett is Mária Antoinette-nek ' 000 livres-ért gyémántnyakf?zért prezentbe. 1774-t?l
-ig ajándékokra, kielégítésekre 228 milliót adtak ki az kincsestárból ; ebb?l 80 milliót a királyi családbeliek 1számára. Calonne, fináncminiszter, néhány évvel a forradalom kitörése el?tt, dacára egy mesés deficitnek, 15 millióért megvette St. Cloud kastélyt a királyné és a Rambouillet várat 14 millióért a király számára. Mária Antoinette kedvenc családja, a Polignac-család, 700.000 livres nyugdíjat húzott. Polignac herceg ezenfelül személyére még 120.000 livres kegydíjat élvezett, s hegyibe még 1,200.000 livrest kapott ajándékul, hogy vegyen magának egy uradalmat. - A papság roppant gazdag volt ; az egyházi vagyont 4000 millió livres-re becsülték ; a tized körülbelül 123 milliót hozott évenkint. A kolostorok gazdagsága mesés volt. De valamint az alsónemesség szegény volt s elmehetett haramiáskodni, ha jól akart lakni : úgy az alsópapság is nyomorúságban tengette életét. A hivatalokat mind pénzért adták, s a lakosságnak kellett a hivatalnokokra robotolni ; s ha nem volt mit eladni már, csináltak új hivatalokat, milyenek pl. : a parókafelügyel?k, - a disznó- és malac-szemlészek, - a vajízlel?k, - a faölez?k. A nép pedig dolgozott, adót, tizedet fizetett, kimondhatatlanul szenvedett ; meg volt határozva, mit hol szabad vetni ; garmadáit a szántóföldeken megszámították a tized s az adó miatt ; a nagyurak vadkanjai, farkasai, háziés vadnynlai, szarvasai és galambiai Franciaország fél termését tönkretették ; a paraszttelkeket nem volt szabad besövényezni 1 Franciaország m?velhet? földjének egy negyedrészét nem szántották ; közvetlenül a forradalom kitörése el?tt kilenc millió hektárt borított a gaz 1
Kicsoda közülünk nem törte volna össze e szégyenletes, zsarnoki jármot`I Ki nem állt volna azon zászló alá, melyre az volt írva : szabadság2 ! Nem kell oda filozófia, nem kell hitetlenség és vallástalanság ; a reakció szükségszer?en föllép és elsöpri ezeket a szörnyintézményeket, s csinál egy új világot. A nemzedékek akkor csak erre a szuggesztióra hallgattak : fölszabadulunk, s elnyomott teng?désük, elfojtott dühük a teljes, korlátlan szabadságra esküdött ; így gondolta szám?zhetni a zsarnokság árnyékát is l Amit pedig a politikai egyenl?ség és szabadság terén létes?tett, ha volt és van is közte túlzás ; ha a liberalizmus maga is kényszerül egyre korlátozni az egyes cégéres szabadságokat, s ezáltal tanusítja, hogy m?veiben sok a kivetni való, sok a szenvedélynek sugallata : de azért ez a fejl?dés tényleg haladás, és senki közülünk nem vágyódik a szellem lekötöttségének, az individuális érvényesülés lehetetlenségének léha és nevetséges korszakába.
A reakció, bár iszonyú, bár véres volt, tényleg egy jobb világba terelte át a népek sorsát. A politikai szabadság és egyenl?ség elve igazabb, mint a korona abszolutizmusa ; a népeket ez intézmények csillagai alatt számtalan bajoktól lehet megóvni, amelyekben azel?tt sinyl?dtek, s tényleg e vívmányokat a liberalizmus hozta ajándékul a népeknek. Nem tagadja azt senki, hogy a mult századvégi reakció a népelnyomás ellen s az e századon végigvonuló szabadsági törekvések mind a liberalizmushoz f?z?dnek. F?z?dnek, igen : mert szabadságot keresett az emberiség, s a szabadságkeresésben kifejl?dött egy szisztéma, melyet liberalizmusnak hívnak. El volt nyomva a nép ; gyámságban lefogták minden erejét, elkobozták minden jogát ; szabad akart lenni e járomtól ; szegény és kipréselt volt, minden eré<b?l s izmából csepegett a veríték, s azt mások fogták f?l s fogyasztották el ; szabadulni akart tehát e piócáktól, e lelketlen uzsorás hatalomtól ; s mivel bajainak okát a rendi, kiváltságos osztályú társadalomban látta, széttolta e társadalomnak falait, intézményeinek eresztékeit szétszedte, s törekvéseinek homlokára ráírta : szabadság.
, E szabadsági irányzathoz csináltak szisztémát : a teljes,  szabadság szisztémáját, a liberalizmust.
1ür pedig bármennyire méltányoljuk is a népek szabadságát : ez a szisctema, a Iiberalizmus szisztémája képtelenség, tópia. Utópia, mert ideológia ; utópia, mert az eszmének túlhajtása ; utópia, mert a reális viszonyokat nem tekinti ; tehát utópia, mert kivihetetlen, s az ellenkez?t éri el, mint amit igér.
A liberalizmus utópiás voltát nem nehéz bizonyítani. Bebizonyítom el?ször az események, az élet való világából, abból a történelmi fejl?désb?l, melyet befutott, s melynek végén nem szabadságot, hanem szolgaságot hozott a világ nyakára ; másodszor kimutatom magának az elvnek helytelenségét.
I. Az utópia egy ragyogó eszme, mely egyoldalú, absztrakt, kivihetetlen, s ha kivinni mégis megkísérlik, az ellenkez?be csaphat át ; élet helyett romlást, szabadság helyett szolgaságot ad.
A liberalizmus ilyen.
Az ember szabadságát hirdeti, csakis szabadságot, fölfelé Istennel, tekintéllyel szemben ; jobbra, balra, politikai és szociális irányban ; lefelé, a természettel szemben. Az Istent most mell?zzük ; de tekintjük az embert polgári s társadalmi életében a liberalizmus égisze alatt. Mi lett ezen a téren a szabadságból2
Egyszer?en kimondva : szolgaság ; tehát a liberalizmus utópia.
Az embernek, hogy a társadalomban szabad s ne szolga legyen, kétirányú szabadságra van szüksége : politikai és szociális szabadságra. A liberálizmusnak tehát, mely az embert, a nemzetet szabaddá akarja tenni, ezt a két szabadságot kell az ember s a nemzet számára megteremteni. A politikai szabadság abban áll, hogy mindenki résztvegyen a kormányzásban, vagyis hogy a nép önmagát kormányozza ; mindenki résztvegyen a törvényhozásban, hogy ne más, hanem a nép diktálja magamagára a törvényt ; résztvegyen az adminisztrációban, hogy a nép maga végezze ügyeit, amennyiben választott tisztvisel?i által, kik tehát valahogyan t?le függnek, végzi. Ebben áll a politikai szabadság. A szociális szabadság pedig az egyénnc-k s tehetségeinek érvényesítésében, er?inek kifejlesztésében, érdekeinek a társadalom érdekeivel való harmóniájában áll. Mindenki érvényesül tehetségeinek megfelel?leg saját boldogulására ; ezt az individuális, szabad er?kifejlést szociális szabadságnak hívjuk.
Eddig nem létezett társadalom, melynek szociális szabadsága lett volna ; az emberek er?iknek megfelel?leg nem érvényesülhettek ; az egyik elnyomta a másikat ; elfoglalta terét ; kiszorította s munkájának gyümölcseit me.gette . . . egyszóval az egyik elveszi a másiktól a megélhetést ; az egyik elszedi a másiknak a pénzét.
Ime, ez a szignaturája a szociális szolgaságnak 1 Szegénység; sok munka mellett ; amit dolgozunk, azt mások élvezik, - munkánk hasznát elveszik mások ; egyéniségünk másnak szolgál ; mi nem vagyunk szabadok. A szociális szabadság ennek a legvitálisabb egyenl?tlenségnek a megszüntetését célozza ; mindenkinek visszaadni készül azt, ami az övé. ; akkor lesz az egyén igazán szabad. Enélkül a politikai szabadság csak árnyék s nem valódi szabadság ; mert szegény, kiszipolyozott emberek mindig m?veletlenek, elmaradottak, s politikai elnyomásra, szolgaságra és kihasználásra is alkalmasak.
A politikai szabadság félszabadság ; csak elvben szabadság, esa az eszme elvonásában szabadság, s a konkrét világban összefér vele a szolgaság, s?t többet mondok, szolgaságra vezet.
Ime tehát theoretikus szabadság, mely praktikus szolgaságra vezet ; az ilyen szabadság utópia. Csak az ideológiában, az absztrakt eszmevilágban ragyog mint szabadság ; a valóságban szolgaságra vezet.
A liberalizmus ilyen utópia. Ideológiai szabadság, valóságos szolgaság 1
Miért2 A liberalizmus világtörténeti missziója abban állt, hogy a kiváltságos társadalmat megtörje, - hogy a monopolista társadalmat eresztékeib?l kiemelje s a népet szabaddá tegye. A népek azért indultak nyomában, vagy tán nem is indultak utána, mert hiszen a tényeket szisztémák nélkül is lehet véghezvinni, - annyi bizonyos, hogy tényleg a szabadságot keresték, a polgárok szabadságát, az egyéni érvényesülés jogegyenl?ségét ; hogy mindenkinek legyen s jusson az, ami az övé. Ez óriási mozgalom súlypontja a szociális szabadság felé gravitált ; a népek fölkeltek, mert nemcsak politikailag elnyomva, de még inkább, mert társadalmilag nyomorultak, kiszipolyozottak voltak, mert szegények és koldusok voltak. Minden szabadságharcnak célja az emberi jólét, a szociális jogegyenl?ség 1 A francia forradalom lényege sem állt a politikai szabadságban, hanem a vagyonszerzés korlátlan szabadságában s ezzel együtt a munka, az ipar, a birtok szabadságában. A politikai szabadság kimondásánál meg nem állhatott, az csak egy oldala volt a mozgalomnak ; a f?súly a szociális szabadságra volt fektetve ; enélkül az alkotmányozó gy?lés minden rendelkezése és alkotmányoskodása sikertelen s a holdba való lett volna.
Igen, csakhogy ép e föladat megoldásában t?nt ki a liberalizmus utópiás volta. Mert a politikai szabadságot úgy ahogy nyélbe ütötték, de a szociális szabadság eszközlésében a liberális elv csütörtököt mondott, s a monopóliumos társadalmat új alakban s vele a szolgaságot még rémesebb kiadásban léptette a világba. A szociális szabadság létesítésében ugyanis egész m?ködése és kihatása a vagyonszerzés korlátian szabadságának kimondására szorítkozott. Ez a liberalizmus kvintesszenciája, de egyszersmind veresége. Mert ezáltal a liberalizmus a monopóliumot, a kiváltságot nem törülte el, hanem a rendi és állapotszer? monopóliumok helyébe a kozmopolitikus, mozgó monopóliumot, a t?ke monopóliumát állította.
A liberalizmus tehát más alakban azt hozza a világ nyakára, amit el akart törülni ; azért utópia!
Azt gondolták, hogy a vagyonszer,és kimondásával nyomban fölvirágzik a jólét s a m?veltség, a társadalom minden er?i szabadon érvényesülnek, a képesség utat tör magának, a munka fölszabadul és jogos gyümölcseit békében élvezheti.
S íme, mindennek ellenkez?je állt be. lVlert a keresethez nemcsak képesség, hanem t?ke is kell, úgy hogy a legszebb képesség is pénz hiányában elvesz a t?kével való konkurrenciába. A gazdagok hatalmában áll a meggazdagodás, míg a középosztály koldusbotra jut. A gazdagot semmi sem akadályozza a szabad ipar talaján a t?ke elhatalmasodásával mindjobban elnyomni a szegényt. Ezáltal a m?veltség is, mely a jóléttel rendesen lépést tart, elsatnyul, s a polgári szabadság is az elszegényedés erkölcstelenít? behatása alatt prostituáltatik, olcsó, eladó portékává válik.
Ime, mennyire estünk el a céltól, a lehet? legnagyobb szabadságtól ! F?l akarták szabadítani a munkát, és szolgájává tették a tökének ; föl akarták szabadítani a munkást, és védtelenné tették a hatalmassal szemben ; meg akarták oldani a nemzetek békóit, melyek a föld rögéhez kötötték, és kivették lábai alól a gyékényt, a talajt, melyen álljon; ki akarták emelni az ipart a céhek copfos korlátaiból, és leszakították a gátakat, melyek a pénz hatalma ellen az individuális tehetséget védték. S így egy minél szabadabb nép helyett egy elszegényedett, erkölcstelen s politikai szabadságát árúba bocsátó atomizált tömeget nyert. A béke és jólét helyébe a legádázabb harc lépett, s az apró-csepr? mcnopólok helyébe a népek velejét szipolyozó, nemzetközi vampir ült : a t?ke monopólja.
Kinek kell ez a liberalizmus2 Szisztémája utópia, álomlátás.
A liberalizmus, mikor pályájának kezdetén állt, ábrándos hiveket számlált, s Turgot csak úgy égett érte, mint L. Blanc a kommunizmusért. De a lelkesülés nem képezi kriteriumát az ' ; a lelkesülés inkább csak a célnak fönségén s az es,zmének theoretzkus szépségén gyullad ki, s keser? tapasztalatok s az élet nagy kudarcai kellenek hozzá, hogy a lelkesülést lehfits s a híveket kiábrándítsák.
Ezeket a f?utakat futotta s futja. be a liberalizmus is. A liberálizmusban a ekl, az eszme szép, a theória aranykort igér ; az el?z? korok monopolizmusában elkeseredett népek rajongva s ?rj?ngve ndv?zlik az új eszme aranyos hajnalhasadását ; aztán következik egy század, vagy tán nem is egészen annyi, s az álom szétfoszlik, a theória utópiává lesz, s egy kivihetlen szisztéma átkát nyögik a tönkrement exisztenciák.
A liheralizmus arra törekedett, hogy a polgári társadalom valamennyi tagjának minél több szabadságot bizto
sftson. Ez oly cél, melynek mindenki szívesen szolgálatába áll, - ez oly feladat, melyet megoldani a politikai és szociális fejl?dés siet. A mai világban senki sem vehet? komoly számba, tartozzék az bármely párthoz, aki ezt a célt magáénak nem vallaná. Ha az ezzel ellenkez? monopolizmusnak itt-ott még találkoznék híve, azt már csak egy egész fejl?dési étape-pal elkésett utasnak tekinthet?k, akinek nemcsak a vonata ment el már rég, hanem még a vasútját is elmosta az id?k árja. Mikor tehát ország-világban mindinkább hatalmasabb áramlat készül a liberalizmust elsöpörni, az nem a cél ellen, a minél nagyobb polgári és szociális szabadság ellen, hanem a liberális szisztéma által e cél elérésére alkotott társadalmi, nevezetesen gazdasági rendszer ellen irányul ; mivel ez a rend a megálmodott szabadságnak ép ellenkez?jét, a legt?rhetlenebb szolgaságot teremti. Ismétlem : a liberalizmus utópiás voltát a nyomában járó szolgaság hirdeti.
II. De hirdeti azt a liberalizmus elvének egyoldalúsága, amiért is azt ínegvalósítani sohasem lehet.
A liberális elv, vagyis szabadság a valóságos emberi természetnek csak egyik oldala ; azért azt a többi érdekekre való vonatkozás nélkül érvényesíteni nem lehet. Az emberi individualitást mindenesetre kell érvényesíteni s oly társadalmi rendet kell alkotni, amelyben érvényesülhet ; de nem szabad érvényesülnie másoknak rovására, mások szabadságának s individualitásának letiprására. Minél nagyobb szabadság . . . ! Helyes, ez jó elv ; mindnyájan elfogadjuk ; de csak úgy, ha minél nagyobb szabadsága lesz mindenkinek, vagyis az egész társadalomnak, s nemcsak néhány hatalmas s a többieket eltipró egyéniségnek. Emberi szabadság, társadalmi szabadság ; ez a helyes elv ; a kíméletlen egyéni szabadság nem szabadság, hanem csúnya, lelketlen önzés.
Hál' Istennek, e részben a nézetek már nagyon tisztulnak, s az emberek fölhagynak az utópiás liberalizmussal. Feuerbach, Hess, Grün er?sen pengették már e húrokat ; de másrészt émelyg?s túlzásokba estek. Igaz, nézeteik már nagyobb elismerésnek örvendenek : ccNur als soziales Wesen ist das menschliche Wesen wahrhaft und wirklich lebendig·, ezt írja Hess (Neue Anekdoten. 190. l.) ; Grün pedig a társas embert mondja «menschlicher Mensch»-nek.
A liberalizmus embere nem «menschlicher Menscho, hanem rögeszme.
Marx Károly a politikai demokráciának szemére veti, hogy az embert szuverénnek jelenti ki, de az embert cnn sei
ner unkultivierten, unsozialen Erscheinung, den Menschen, in seiner zufülligen Existenz, den Menschen, wie er durch die ganze Organisation unserer Gesellschaft verdorben, sich selbstverloren verüussert, unter die Herrschaft unmenschlicher Verhdltnisse und Elemente gegeben ist, mit einem Worte, den Menschen, der noch kein mirkliches Gaftungsuesen istn (Zur Judenfrage). 
Az ember társas lény és nem a megtestesült önzés ; a liberalizmus a megtestesült önzés ; tehát nem embernek való, hanem utópia ! Azért aztán a liberális társadalomban elzüllik s kivetk?zik emberségéb?l az ember ; állattá lesz kegyetlenségében az egyik, állattá lesz proletárságában a másik ; ellenséges hatalmasságokká szakad szét a társadalom. A társadalom embertelen. és társadalomtalan alakot ölt ; «eine unmenschliche und nnsoziale Wirklichkeite.
Igaz, hogy az embernek mint társadalmi lénynek tüzetes meghatározása s a lényegéb?l folyó követelményeknek kipontozása többé-kevésbbé szabad kezet enged, mert nem emelhetjük ki ezt a fogalmat készen s minden tekintetben meghatározva a történelemb?l, ahol többé-kevésbbé eléktelenítve s elcsúfítva szerepel ; hanem elvonás által alkotjuk meg, s így az egyéni önkény e fogalomba majd nyárspolgári, majd proletár, majd szocialista, majd polgári vonásokat Sz?het bele ; de mindenesetre ez a fogalom olyan, amely a társadalmat szétszed? s féktelen önzés által széthasitó liberalizmussal teljes ellentétben áll. Az abstrakciók veszedelmes és megbízhatatlan árnyak ; látnivaló, hogy mit érlelt az embernek abstrakciója a mult század filozófiájában ; a szabadság, egyenlöség, testvériség, ez a három fogalom adta az ember lényegét; s mit ?nt?ttek bele ebbe a formába2 a pénzhatahnat. A mi atrakciónk : a társadalmi lény, «der enschliche Menschr s mivel fo®nk mi kitölteni ezt a formát2 meg vagyok gy?z8dve, hogy nagyon sok nyárspolgári, elmaradt, szögletes fogalommaL A moralizáló humanizmus, amely szintén nagyra van a testvériséggel, egyenl?séggel és szabadsággal, szépen megfér a liberalizmussal ; védi intézményeit és törvényeit, s csak ha már rémületesek az állapotok, akkor fog hozzá a jajveszékeléshez, anélkül, hogy a szisztéma ellen emelné f?l szavát.
De a biztos alapot a történeti fejl?dés szolgáltatja ; ott nem abstrakciókkal, hanem valóságokkal van dolgunk ; ott kit?nik napnál világosabban, hogy mi mozgatja a társadalmat s hogy mit követel az emberi természet. Még nincs száz éve, s a történeti fejl?dés terén máris megért a meggy?z?dés, hogy a liberalizmus a szolgaság új kiadása, tehát embertelen utópia. A többi is a történeti fejl?dés dolga lesz ; az igazi haladás el fogja söpörni a liberalizmusnak minden intézményét a földr?l.
A liberalizmusnak ez inszociális, embertelen tendenciájával együtt jár a többi nyomorúságos tünete a mai társadalomnak. A hatalommal szemben á11 a kizsarolásnak kiszolgáltatott tömeg ; azért a hatalom az abszolutizmus bikajegye a1á áll ; a tömeg pedig szervezetlenül, önérzet nélkül szolgál. A szervezetek megrontásával elvész a függetlenségnek, önállóságnak, az önrendelkezésnek, szóval az állampolgárt megillet? szabadságnak minden áldásthozó eleme. Munkások, iparosok, kisemberek, gazdák, alkalmazottak egyaránt a kiszolgáltatottság átka alatt nyögnek. Ügyeiket, érdekeiket a hatalom intézi. Tehát nem társadalommal, ethikai kötelékek által, közszellem által összekötött szerves társadalommal van dolgunk, hanem az abszolut hatalom, a népakarattól független s fölötte álló államhatalom által összetartott s általa agyongyötört tömeggel., Mennyire igaz itt is, hogy a liberalizmus utópia, cceine unmenschliche, unsoziale Wirklichkeito. Az önzés minden szervezetet diszgregál s az abszolutizmusban ngeri politkai kifejezését.
Ezek után méltán azt mondhatom, hogy a liberalizmus semmi más, mint egy végzetes tévely, melybe a reakció botlott bele, s melyet a moralizáló humanizmus filozófiai keretbe foglalt, hogy imponálóbb Iegyen ; de voltakép ez is csak arra szolgál, hogy utópiás volta jobban szembe szökjék. Vallási térre ez alkalommal a liberalizmust nem kísérjük el. A történeti fejl?dés s a vallási liberálizmus theoriája egyaránt örvénybe visz. A vallási liberálizmus ugyanis a népek életében a legdurvább erkölcstelenségbe, a hitetlenség és erkölcstelenség szabadságába vezet, ahol az erénynek tiszteletét a szkepticizmús neveti, s az eszmék kultuszát aljas haszonlesés váltja föl. A történelem a vallási liberalizmus korát mint a diszszolució-, a bomlásnak korszakát mutatja be ; mivel pedig a népek nem élnek rothadásból, azért az ily korszakokra a tévely bélyegét sütik.
A vallási liberalizmus theoriája az ember istenítése. Engels adott ennek a legvilágosabban kifejezést, mikor azt írja : ccAz volt mindig a kérdés, hogy mi az Isten2 S a német filozófia azt felelte rá : Az Isten az ember. Az embernek nincs más föladata, mint önmagát megismerni, életviszonyait
önmagához mérni, saját természete szerint megítélni, a világot követelményei szerint berendezni, s akkor megoldotta korunknak talányát (Die Lage Englands).
Természet, természet ! az egyik a természetb?l lehozza a liberalizmust, a másik a középkort, a harmadik a szocializmust, s az idák árja tovább halad, viszi egy darabig a hátán a sok cók-mókot, azatán partra dobja a repedt szisztémák roncsait. A valóság képezi kritériumát a szisztémáknak ; a mai világot, ezt a cndar valóságot, ezt az állandó osztályharcot aligha fogja ablakába kitenni a liberalizmus.
De azért továhb fog filozofálni. Azt feszegeti, hogy az ember saját lény Idve?ti s hiposztatálja. A vailásban az emberi lénynec k?lre való kive.títése az Isten, a politikai életben az állam, s a társadalmi létben a pénz. Ezek mind függetleneknek lt, voltakép pedig mer?ben emberi fantómok, melye alapja a félreismert emberi természet. Az,Istent knls? tartjuk, pedig nem az ; az államot f?lött?nk való, k?l?nálló hatalomnak tartjuk, pedig az sem az ; vél a mnnkát, a termelést egy csinált, idegen lény hatahna alá állítjnk, melyet pénznek mondunk. De ezek mind nem valóságos lények, hanem az emberi gondolatoknak és viszonyoknak «tárgyasftásan. «Das geseltscha f itiche Wesen, das menschliche Gattungswesen war und btieb bis jett f ür den Menschen ein mystisches, jenseitíges Ween, das ihm im politischen Leben als Staatsmacht, im religiösen Leben als himmlische Macht, theoretisch als Gott, praktisch als Geldmacht gegenüberstanda (Hess M. Neue Anekdoten. 190. 1.). Ez beszéd ! mintha az ember f?ggetlen lény volna, s a természetéb8l folyó oks5gi viszonyok esak képzeletes projekciói volnának kobakjának, annak a legsötétebb kamara obszkurának !
A liberal fejlódésének ezen a fokán az idealista, köd?s, német filoóa ngerében süllyed el, s nincs, aki kihalássza. Faust Walpnrgisnacht-ja vagy ez a filozofálás az objektív gondolk ugyanazon fokán állnak. A liberalizmus arról a lépcs?röl elszavalhatja : nKödbe vész a nap sugára», cs maradt, mi volt, a puszta légn . . . utópiák.