Közvetlenül a világhá.boru után két határozott irá­nyu társadalomszemlélet és ga.zdasági program körvo­nalai bontakoztak ki elôttünk. Az egyik a demokrácia gondolatába kapaszkodó, de már haldokló liberalizmusé, a másik a bolsevizmusé, amely hallatlan erôfeszitések­kel igyekezett uralmát megszilárditani Oroszországban s a maga elgondolását mâs álla.l~nterületeken is znegval®­sítani. Ami a liberalizmust illeti, ma már alig akad va­laki, aki eredeti merevségében képviselné annak tanítá­sát, vagyis azt vallaná, hogy a j ólfelf ogott önérdek egyuttal a társadalom é~~dekein ek is legj obb szolgálá­sára vezérli az emhej~eket. A liberalizmus megfogyatko­zott hivei sem hircletik imrnár, hogy az államhatalom­nak tartózkodnia kell minden beavatkozástöl a ga,zdasági életbe, rnert hiszen é~~tizedek tapasztalata bizonyítja, hogy az egyenlôség érdekében kivánt szabadság szük­ségszerûen szolgaságba dönti a gazdasági versenyben gyengébbeket. A munkaersnek ár uvá val® sa.ilyedése, a korlátlan versenytôl diktált kegyetlen munkafeltételek és a szûkre mért munkásbérek még az emberi személyi­ségtôl is megfosztották a társadalom zömét. "~ermésze­tesen, amikor mindezt leírj u I~, a vád sokkal inkább a rendszert, mint a kapitalista gazdasági élet egyes ala­nyait éri. A gazdálkodás elvégre a viszonyoktól paran­csolt szükségesség s bár a forrnák változnak, senkisem használhatja egy letünt korszak elavult, vagy egy el­jövô korszaknak nem is ismert formáit. Az is bizonyos különben, hogy azol~ a magas erkölcsi szinten álló köz­gazdászok, akik a mult században a gazdasági forradal­mat elôké~zíteni s utább megszilárdítani segïtettek, a szabadversenytôl nemcsL~pá.1 egy osztály boldogulását vár tak, hanem egy új aranykor t, amelyban a nép egésze a jólét nem is sejtett fokára jut.

[...]

Továbbmenve azonban, az ellenvetéssel kapcsolat­ban egy másik mozzanatra is ki kell tórnünk. Arra ne­vezetesen, hogy az elvek érvényesíthetése végett még magában a katolikus táborban is harcokra volt és van ma is szükség. Hogy miért? Nem kell mindjárt rideg önzesre, hatalomvagyra, a pozició és a befolyás féltésére gondolni. A legfôbb okot nyílván abban kell Iceresnünk, hogy azoknak az egyéneknek nagyrésze, akik a kevésbé haladott országokban képviselik a keresztény világfel­fogast, szellem,iségével es elké.pzelésével még mindig a multban, a liberalizmusban gyökerezik. Ezek nem akar­ják belátni, hogy az államformák és gazdasági formák, amelyekbe az emberi társadalom élete öltözik, bármilyen jelentôsek is, mint az élettartalom védôi, mégis esak formák, amelyek a tartalom s~relme nélkül változhatnak. Elôbb-utóbb azonban világszerte megindul az erôteljes katolikus akció. Ahol m,ár vezetésre emelkedett, vagy Iegalább is közéZeti szerepléshez jutott a multbeli gát­Iásokat nem ismerô fiatalabb nemzedék, ott mindenütt biztató j elenségeket tapasztalunk.

Természetesen a konkrét tennivalókat minden or­szágban a konkrét adottságok, tehát egyrészt a valóban létezo szociahs igenyek, masrészt a gazdasagi es techni­kai lehetôségek szabják meg. Maga a katolikus egyház csak az általános társadalmi célokat tûzi ki s azokat az erkölcsi és szociálethikai normákat nyujtja, amelyekkel általánosságban megállapítható a tett intézkedések és újítások helyessége, vagy helytelensége. A szociális kér­dés megoldására alkalmas technikai módozatok tekinte­tében a tanítóegyház nem illetékes határozni s a pápák errevonatkozóan nem is adtak soha utasítást. Az állam­és társadalomvezetéshez tehát nem elegendô a világné­zeti iskolázottság, hanem különleges szaktudás, pozitiv ismeret, a lehetôségekkel és eshetôségekkel való számo­lás szükséges. Olyan igazság ez, amely ellen a fiatalság a maga hevületében és radikalizmusában nem egyszer szokott véteni,

A katolikus szociálethika fennen hirdeti például, hogy a termelésnek célja nem a profit, hanem az em­ber és hogy a termelô munka a termelô tôkével egyen­j ogú tényezô. A tétel adva van, de hogyan szerezhetünk érvényt neki ? Nyilvánj ogi j elleggel f elruházott üzemz szervezetek, az úgynevezett üzemi demokrácia, vagy közjogi jellegû hivatási testületek, a gazdasági demo­krácia révén? Szükséges-e szocializálni bi.zonyos termê­szeti kincseket és egyetemes érdekû termelési ágakat, avagy elegendô a tôkések és munkavállalók szabad szö­vetkezése? Ezek a tulajdonképeni kérdések, amelyekre már nem olyan könnyû válaszolni, mint általánosságban a kapitalizmust támadni. Kétségtelen, hogy ha kapitaliz­muson a munkának és a termelô tôkének az improduktiv pénztôke által történô szervezett elnyomását, a munkás emberi méltóságának semmibevevését, a bérszerzôdé­sek igazságtalanságát, az emberi élet és az arany érték­rendjének megfordulását s az egyéni magántulajdon~ nak hatalmi funkcióját látjuk, akkor a leghatáro,zottabban fel kell lépnünk a "kapitalizmus" ellen. i~a azonban a közgazdaságtan meghatározására gondolunk, hogy t. i. a kapitalizmus az a versenygazdálkodási forma amel ­nél a tôkejavak magántulajdonban vannak, a térmelési eszközöket pedig egyéni munlcaadók tartják kezükben, akik nem egyben munkavállalók is, akkor már itéletünk­ben többrendbeli fentartással kell élnünk.

Az a politikai cselekvés, amely l.égüres térben mo­zog, legfeljebb elnevezésében lehet keresztény, hiszen éppen ez a világnézet int arra, hogy a világban van ter­mészet és történés, az emberben van test és lëlek. Nom azon kell tehát - Rousseau módj ára - töprengeni, hogy milyenné tegyük a társadalmat, de azzal sem szabad persze beérnünk, hogy - a naturalista iskola tanítása szerint - felismerjük a fejlôdés szükségszerû irányát. Nem; nekünk raj,ta kell lennünk, hogy a fejlôdés irányá­ban a mi cselekvo közremunkalasunkkal is formáljuk és alakítsuk a társadalmat. Feladatul az elmult század két terhes örökséget hagyott a mi korunkra: a szociális kér­dést és a némzetek elhelyezkedését a nemzetközi élet­ben. A vallási és szellemi újjászületés után amelyet a mult század végén és a mi századunk elején a modern apostolok egész sora készített elô és erôsített meg az ér­telmiségi osztályban, imrnár ezek a problémák várják a katolicizmustól a megoldást. Ahogy Prohászka Ottokár zseniális meglátávsal már 1917-ben rámutatott: nagyobb és méltányosabb kiegyenlítés felé kell haladnunk, amely­ben "a kisemberek jogait elismerni és érvényesíteni akarjuk, a kis nemzetekét a nagy világmérkôzésben és a kisemberekét a gazdasági elhelyezkedésben".

Annak érdekëben, hogy nündén ember rnunkálhassa földöntúli célját, a katolikus társadalombölcselet meg­kívánja, hogy a dolgozók megkapják munkájuknak m~l­tanyos ellenértékét, a munkaképtelenek pedig tisztessé­ges megéllleté~süket a mások fölöslegébôl. ~ilágos, hogy ezek a kívánalmak mélyreható reformokat tesznek szükségessé az államberendezés, a magántulajdon, va­lamint a munkások jogi és gazdasági helyzete tekintetó­ben. Ki kell építeni továbbá a nô és a család védelmét. Csak ezen reformok révén, amelyeket a pápák is meg­jelöltek, lehet atvinni a gyakorlatba a keresztény test­yériség és kulturközösség .eszméjét. Ennek a testvéri­ségnek és kulturközösségnek realizálása fogja azután magaval hozni azt is, hogy az államhatárok elvesztik azt a jelentôségüket, amellyel a rideg osztályérdek és a ," pogany naoionalizmus ruházta fel oket s helyettük a nemzeti es a szociális kultura határai lépnek elôtérbe. A katolicizmus nem akarja megszüntetni a nemzeti kü­lönállóságokat, sôt ellenkezôen, minden egyes nemzeti egységben a kultura különbözô színû kivirágzását kö­szöntï, amely nélkül csorba esnék civilizá.ciónkon, de mert egyenlôképpen értékesnek ismer el minden halh~­tatlan lellcet és egyetemesnek tekinti a keresztény kul­turát, olyan politika támogatását írja elô, amely híve a békének é~s a népszövetségi gondolatnak. Nemzeti és nemzetközi viszonylatban egyaránt a szociális igazsá­gosságot kell trónra emelni, azt az igazságosságot, amely megszabja a társadalom egyes közösségeinek kölcsönös jogait és kötelességeit. A katolikusoknak arra kell tö­rekedniök, hogy ez a szociális igazságosság ne legyen frázis, üros szö, hanem a f e:~nálló tár sadalmi rend fi­gyelembevëtelével minél gyorsabb ütemben ösztökélje az emberiséget további lépésekre.

~z ma uz új munkaterülete a világ- és tá.rsadalom­~ormáló kereszténys~gnek. Min.den katolikus, aki beáll ebbe a munkába, missziót teljesít. S bele kell állnia min­den katolikusnak, mert a katolicizmus nem veszteglés ë~s m~ultba való visszamélázás, hanem lendület és ellenôrzés. A szó igazi jelentésében katolikus ember egyben a leg­modernebb ember is, modernebb mind2n csôdöt mondott ideológia képviselôjénél, m~rt ô jobban megérti a tár­sadalmi fejlôdést s miközb~n alkalmazkodik hozzá, irányítani is igyekszik azt. S optimizmussal vállalja ezt a munkát, mert meggyôzôdése, hogy az emberi társa­dalom m~aga is, helyss ösztönétôi vezetve, Jézus Krisztus irányítása mellett halad, valahányszor a fönmaradás természeti törvényének engedelmeskedik.­