Nyolcadik kitérô. Utaltam már arra, hogy Euröpában tulajdon­képpen csak Anglia és Hollandia az a két ország, amely a közép­kori szabadságintézményekbôl organikusan fejlôdött át modern szabadságintézményekké. Ez ad ezeknek az országoknak a fejlô­dése számára aránylagos egyenletességet és szabadságintézmé­nyeiknek olyan mélységet, amelyet más európai országok általä­ban nem értek el, bär a täbbï északi országban is vannak ehhez hasonló jelenségek. Hogy miben áll a középkori szabadságnak modern szabadságokkal való érintkezése, és hol válnak el egy­mástól a középkori szabadsägok, amelyekbôl egypár helyen mo­dern szabadságok, a legtöbb helyen azonban arisztokratikus és szabadságellenes privilégiumok születnek meg, arra érdekes adalékként szeretném analizálni Eurôpa legrégibb nemzeti him­nuszának, a holland himnusznak a maga nemében hallatlanul ôrdekes és elsô látásra hallatlanul érthetetlen szövegét.

Mit mond a holland himnusz? Ebben a himnuszban a holland szabadságharc vezetôje, Orániai Vilmos5a szólal meg elsô sze­mélyben. És elöször elmondja saját összes rangjait, majd el­mondja programját. A szöveg a következô~ "Nevem Nassaui Vïlmos, német vérbôl vagyok, szeretve szép hazámhoz holtig hû maradok. Hercegként Urániát szabadon bírom én, Hispánia királyát mindenkor tisztelém. Élni Isten nevével tökéltem el magarn, ezért ûzettem én el hazámból koldusan, vezessen hát az Isten mint áldott eszközét, hogy visszatérjek itten kormányoz­hatni még."

Fôleg az elsô strófa látszik r~ttentô érthetetlennek. Egy bizo­nyos Nassaui Vílmos elmondja magáról elôször, hogy ô német vérbôl való, másodszor, hagy Franciaországban Urániának a hercegségét szabadon bírja, harmadszor, hogy mindig tisztelte a spanyol királyt. Ezek után közli, hogy a hazához holtig hû rnarad, de hogy melyik az a haza, azt a szöveg el sem árulja. Mi tudjuk, hogy ez a haza sem nem Németország, sem nem Francïa­~rszág, sem nem Oránia, sem nem Spanyolország. Mi az értelme ezen rangok és kvalitások sorban való megadásänak? Minden egyes mondatnak megvan a külön értelme, és ez a külön értelem szorosan összefügg az egész szabadságprogrammal, egyáltalán a középkori szabadságok rendszerével. "Nevem Nassaui Vilmos, német vérbôl vagyok", ez azt jelenti, hogy ô mint Nassau herce­ge a német rendeknek a tagja. Ämint egy konkrét levelében írja: "Mi odaát Németországban nem vagyunk szokva ahhoz az el­nyomáshoz, amit a spanyol király Hollandiában kifejt." Mi ez a német szabadság? Az, hogy Németországban a fejedelmeket a királyi központi hatalom nem tudta megtörni, a fejedelmek tehát olyan rendi, fejedelmi szabadságot ôriztek meg, amelynek Euró­pában nem volt párja. Ez a fejed~lmi rendi szabadság a további fejlemények során tökéletesen kártékonynak bizonyult, hisz vég­eredményben már eredendôleg ez a rendi szabadság annyira leszûkült, hogy a német császárt hét fejedelem választotta, a né­met birodalomban háromszáz fejedelem bírt jogokkal, a többiek alattvalök voltak, akiknek úgyszólván semmi joguk nem volt.De Vilmos számára, aki Németországban nevelkedett, a német fejedelmi renänek a német császárral, méghozzá V. Károllyal59 szemben való ellenállni-képessége programot jelentett Hollan­dia számára, mikor az a spanyol királynak állt ellen: és Hollan­diában már nem a fejedelmek ellenállását, hanem az összes ren­dek - ma úgy mondanánk, az egész nép - ellenállását szervezte meg ugyanaz az Orániai Vilmos, aki Németországbañ a fejedel­mi szabadság iskoláját tanulta meg, Tehát a középkorban a szabadságoknak az egész hierarchiája homogén rendszer volt: a fejedelem is egy bizonyosfajta szabadságot vindikált magának, ez a bizonyos területi fejedelem a királlyal szemben. Ugyanaz a szabadságtudat fûtötte, és ezt át tudta vinni egy adott szituácio­ban egy más országban az összes rendek szabadságmozgalmára. Ezért fontos az, hogy Nassaui Vilmos német vérbôl van, mert mint német fejedelem ugyan a német császárnak alattvalöja, de olyan szabadságokkal rendelkezô alattvalója, amelyek másutt már nem léteztek, és ezeket a szabadságjogokat ô érvényesíteni akarja másutt is.

Most ugorjuk át azt, hogy "hazámhoz hû maradok", és men jünk a harmadik tételre: "Hercegként Orániát szabadon bírom én." Nassaui Vilmos még gyermekkorában örökölte Orániát eg~ csatában eltûnt unokatestvérétôl, és Orániának az volt az érder kessége, hogy ez a hercegség a Rhône folyó mellett, a pápaság birtokaival párhuzamosan alakult ki azon a területen, ahol valaha a Német-római Császárság és a francia királyság határa volt. Ennek eredményeképpen az orániai hercegnek különféle béke­szerzôdésekre vagy megállapodásokra vagy valamiféle doku­mentumokra alapozva az volt az igénye, hogy ô a két hatalmasság között valamiféle egyensúlyi játék eredményeképpen független, szuverén fejedelem. Tehát nem alattvalója sem a francia király­nak, sem a német császárnak. Ezt mondja Orániai Vilmos, mikor azt mondja: "Hercegként Orániát szabadon bírom én." Mint német fejedelem, alattvalója vagyok, szabad alattvalója a német császárnak, de mint oräniai herceg, magam is egyenrangú ural­kodó vagyok ezekkel a császárokkal és királyokkal.

Ez nagyon lényeges adalék. Mi ennek a jelentôsége? A királyra redukált, az uralkodóra redukált szabadságeszmének már nem sok jelentôsége van egy nëpfelkelés számära, ennek azonban az a gyakorlati äelentôsége volt, hogy Orániai Vilmos a holland felkelésnek a hajóhadät - az ún. koldusokat, akik a mai fogalmak szerint olyan tevékenységet fejtettek ki a spanyol hajóhaddal szemben, ami a spanyol hajóhad oldaláról nézve kalózkodás volt -, ezt a hajóhadat mint szuverén orániai herceg látta el igazoló iratokkal. Vagyis ez a hajóhad az ô orániai hercegségének a jóvoltából lépett fel mint a spanyol hajóhaddal egyenrangú idegen hajóhad, és vindikálta az ezzel kapcsolatos jogokat. Per­sze ennek a hajóhadnak nemcsak az orániai herceg volt az igazi támasztéka, hanem a Hollandiában kifejlôdött hallatlan nagy hajózási készség és az a rengeteg hajózni tudó ember és a mögöt­te álló gazdasági erôk. De mindenesetre a jogi betetôzést ennek a hajózási erônek az a tény adta, hogy Nassaui Vilmos Orániában szuverén fejedelemnek tudta magát.

Végül az utolsó tétele az elsô strófának: "Hispánia királyát mindenkor tisztelém." Orániai Vilmos Orániában szuverén uralkodó volt, Nassauban a német birodalom szabad hûbérese, ugyanakkor azonban kiterjedt birtokai voltak Hollandiában, és így jutott el ahhoz, hogy egyáltalán holland felkelés éléze ällhas­son, ott voltak a Iegnagyobb birtokai; e birtokai után azonban nem volt sem hûbéres fejedelem, sem pedig szuverén uralkodó, hanem a spanyol király alattvalója, aki ezzel azt mondja, hogy ô nem a spanyol király uralmát akarta megdönteni, ô tökéletesen törvényes alapon áll: a hollandiai rendeknek a spanyol királlyal 5zemben való jogait akarta érvényesíteni. Hollandiában pedig a rendek az ország nagyfokú polgáriasodása folytán a szabad váro­sokon keresztül úgyszólván az egész népet jelentették. Ennek jegyében mondja most már el Nassaui Vilmos a második, szá­munkra immár érthetôbb szöveget: "Élni Isten nevével tökéltem el magam."

~1 középkorban a szabadságprogram központi kérdése és az igazi feszítôje a vallásszabadság volt. Az embernek az a joga,hogy a lelküsmeretének a kérdéseivel semmiféle királynak n! legyen alávetve.

"Ezért ûzettem én el hazámból koldusan, vezessen lzát az Isten mint áldatt eszkôzët, hogy visszatérjek ïtten kormányazhatnl még." Ez megïnt egészen feudális gondolat, A király az uralko· dó: a spanyol kiräly Hollandiának és a tôbbi hollandiai németal· földi tartományoknak az uralkodója, azanban uralmát a rendek­kel megosztva kell hogy gyakorolja; aminek többek között az a következménye, hagy helytartókul a helyi arisztakrácia vezetôit kell kijelölnie, hiszen Orániai Vilmos is úgy lett a felkelés vezére, hogy Hallandia helytartója volt. Nekï joga van Hollandiában kormányozni, ô igényelheti azt, hogy a spanyol király az ottani birtokos nemesség elôkelôségeit nevezze ki kormânyzókul, hely­tartókul, nem pedig idegenbôl hozott idegen embereket.

Ez az a pont, ahol világasan látszik a középkori hierarchikusan tagolt szabadságeszmënek hallatlan variáltsága: egyrészt ugyan­az a szabadságeszme, amely Nassaui Vilmast mint nassaui feje­delmet arra indította, hogy a német hûbéres fejedelmek sok szabadságjogát a holland rendekre îs igyekezzék átvinni és a spanyol királlyal szemben érvényesíteni, ugyanaz a hûbéres feje­delmi szabadság a 18. és 19. századra elvezetett Németországban ahhoz a hûbéres fejedelmi abszolutïzxnushoz, amely alattvalóit százával adta el Amerikába katonákul; de ugyanaz a Nassaui Vilmos, akinek unokatestvére Nassauban zsarnok kiskirály volt, kivívta a holland nemzet szabadságát a spanyol királlyal szem­ben, és megalapította Európa legszabadelvûbb, legkarábban szabadelvû államszervezetët Hallandiában.

Ennek a jegyében kell értékelnünk az olyanfajta középkori szabadságakmányakat, mint a n.agyar Aranybulla. Ennek az ér­tékét sem azzal nem szabad jogtalanul megnövelnünk, hogy ez modern demakratikus szabadságot alapít meg, sem azzal nem szabad jagtalar~a~l lecsôkkentenünk, hogy ez merôben csak az urak szabadságát valósitja meg. Az urak szabadsága egy fajtája a szabadságnak, a középkor csak ilyen hierarchizált és tagolt szabadságokat ïsm~rt, de szerencsés esetben az urak szabadsága elvezethetett a mïndenkí szabadságához. És ebbôl a szempont~ ból érdemes a számunkra fájdalmas párhuzamot megvonní ®rá­niai Vilmos és Rákóczi Ferenc között. Rákóczi Ferenc pontosan ugyanezt a hármas tagolódást mutatja a saját rangjaiban. Ezért volt az, hogy Rákóczï Ferenc számunkra Prthetetlen módon ·úlyt helyezett arra, hogy ô német birodalmi herceg; ugyanak­~or érthetôen súlyt fektetett arra, hogy megszerezze az erdélyi fejedelemséget, arnelynek az európai hatalmak koncertjében ön­~llá uralkodói rangja volt; ugyanakkor súlyt fektetett arra, hogy ~ a királlyal szemben való Iegalitás álláspontjáról indult eI, és öt mint magyars~rszági nagybirtokost megilleti a magyar rendek nevében való ellenállás joga. Az ô esete kevésbé volt szerencsés, mint Hollandia esete; de nála is azt tátjuk, hogy egy feudálís úrnak a teljességgei feudális szövetû szabadságtudata megfelelô ~örnyezetben, megfelelô erkölcsi hátvéd és megfelelô tömegerô mellett olyan szabadságmozgalmaknak váïik jelentôs tényezöjé~ ~ é, amelyek egészen a parasztokig kiterjedtek, mint ahogy a Rákóczí mozgalma kiterjedt odáig.