HARMADIK FEJEZET.  
Egyenl?tlenség a személyes szabadságban. Van még egy fajtája az egyenl?tlenségnek a kapita,lista államban, amely még jobban fáj az ipari munkásnak és ámit még nehezebb megértetni az uralkodóosztállyal, mint a jövedelemeloszlás egyenl?tlenségét. Ez a személyes szabadságban mutatkozó egyenl?tlenség. A szabadság oly szó, amely könnyen megtévesztheti az embert és különböz? jelentése van. Némely egyszerü ember el?tt a szabadság nem más, mint a szolgaság tagadása. Ezek mindenkit szabadnak tartanak, aki nem szolgája más embernek. A tengerész, aki hajótörést szenvedett egy kopár szigeten és a hiányt szenved? csavargó, aki a. mindenható rend?rség védelme alatt álló vagyonos emberek között kóborol: "sza,bad emberek", tekintve, hogy "senkit sem neveznek uruknak" De az efajta szabadság alig több, mint a halál szabadsága A modern ipari közösségben, amelyben senki sem képes maga mindazt termelni, ami a megélhetésre szükséges, a személyes szabadság szükségképen szorosan összefügg azzal a képességgel, hogy a más személyek által termelt anyagi és szellemi javakhoz hozzájussunk. A mindennapi élet nyelvére leforditva, a személyes szabadság lényegileg az egyénnek azt a képességét jelenti, hogy elegend? élelmet, ruházatot vásárolhat és megfelel? hajlékot szerezhet egészségének fönntartására, azonkívül nyitva álljon el?tte a tanulás lehet?sége és a könyvek birodalma, hogy értelmét kezdetleges állapotából kifejleszthesse. Továbbá,, minthogy senkit sem tekinthetünk szabad embernek, aki csak tengeti életét, a szabadság magában foglalja, hogy néha-néha legalább egy csekély összeget költhessünk utazásra, vakációra, társas összejövetelre és üdülésre, hogy igy módunkban legyen a természetet és m?vészetet élvezni. Valójában a személyes szabadságot legjobban ugy határozhatjuk meg, mint képességeink kifejlesztésének és vágyainál kielégitésébeli lehet?ségét. Graham Wallas a következ? meghatározást ajánlja: A szakadatlan kezdeményezés lehet?sége. Ezen meghatározás szerint a szabadság viszonylagos fogalom. Csak a nagyon gazdag embernek áll módjában, hogy tetszése szerint fogyaszthasson mindazon anyagi és szellemii javal:ról, amiket n.ások. termeltek és egyszersmind, líogy ne kelijen dolgoznia, ami megakadályozhatná, "szakadatlan Kezd®ményezését" és megszüntetné azáltal, lgy energi,ját és idejét lefoglalná. A szegény ember szabadsága. nagyon korlátolt. A vagyontalan bérmunkás számára a szabadság nem jelent többet, mint azt a szabadságot, hogy örökös nehéz n munkával tengethesse életét, amely már majdnem az éhenhalással határos. Ezért az egyenl?tlen jövedelemeloszlás magában foglalja a személyes szabadság egyenl?tlenségét is.
A törvény el?tti egyenl?ség.
A kapitalizmus ur alna alatt a,z emberek annyira hozzászoktak a névleges szabad polgárok között a személyes szabadságban mutatkozó óriási egyenl?tlenséghez, hogy nem is veszik észre a nagy és kegyetlen egyenl?tlenséget, ahol szerintik az egyenl?ség elve már megvalósult. Anglia és Amerika büszke rá, hogy ott minden cynber egyenl? a törvény el?tt. Azonban ezekben az országokban. sem keresheti senki az igazát a biróságnál., anélkül, hogy bizonyos illetékeket ne fizetne ámbár az államférfiak éá gazdagok ezt nem aka,rják elismerni, ami a gyakorlatban azt jeIen.ti, hogy a nép zöme nélkülözni kénytelen a törvény segítségét a rajta elkövetett igazságtalanságok
, ellenében. Pedig a biróságokat azért állitottak fö1Iíogy az emberek személyes szabadságának biztositékai legyenek, - hogy megakadályozzák, hogy ezt a szabadságot megtámadás, lopás, zsarolás, sikkasztás, a szerz?dések be nem tartása és az adósság nem fizetése által sérelem érje. Amerika és Anglia nagyvárosaiban a I.{hosság nagy töhbségP sohasem szerepelt vádlóként, nm azért, minti nern támadták volna még meg, vagy nem rabolták volna ki ?ket, avagy nem követtek volna el csalást az ? kárukra, sem jogos követeléseik kifizetését nem tagadták volna még meg  , - mindenki tudja, hogy ezeket a b?nöket sokkal sü- rübbon és id?közönként sokkal általánosabban köve- tik el a szegények és gyámoltalanok, mint a gazdagok ellen -, hanem mert szükös keresetükb?l még a bé- lyegilletékre sem telik, nemhogy az ügyvédi költsé- gekr futná. Azonban legszembetün?bb a gazdag és a szegény ember személyes szabadsága közötti egyen- l?tlenség, ha mindketten törvénybe ütköz? cselele- dettel vannak vádolva. A gazdag ember - kivéve azon rendkivüli esetben, amikor gyilkosságról van szó - ugyszólván mindig idézést kap, ellenben még most is elég gyakran el?fordul - ami régent,e általános gya- korlat volt -, hogy a szegény embert ugyanolyan kihágasért . egyszerüen letartóztatják és becsukják, hogy a börtönben várja meg, mig sor kerül a kihall- gatasára. A gazdag ember, ha vizsgálati fogságban van, könnyen szerzi meg az óvadékot, mig a vagyon- talan vádlottak nagy részét visszaküldik a börtön- cellába. Iz az eljárás, amihez még az anyagi eszkö- zök hiánya is járul, enyhén szólva, éppen nem köny- nyiti meg a szegény számára sem.. a tanuk fölhajhá- szását, akik bizonyithatnák a vádlott ártatlanságá,t, sem azt, hogy kell? védelemben részesüljön. Sz-üksóg- telen fölsorolni a gazdag ember további el?nyeit, aki a legügyesebb véd?ügyvédeket és szakért?ket fogadja föl, akik kijárják, hogy ügyét más törvényszékhez tegyék át, ujabb vizsgálatot rendeljenek el, vagy pe- dig ügyét törvényszékr?l törvényszékre hurcolják. Az itélet a legtöbb esetben pénzbüntetesre szól, ami a gazdag embernek úgyszólván semmiség, míg a esze- igény embernek, kis üzletnek és háztartásának rom- lását jelentheti. Az átlagos rend?rtisztvisel? vagy bírósági írnok természetes dolognak tartja, hogy azoknak .tekintélyes többsége, akiket csekély pénz- büntetésre itélnek, a büntetést, aszerint, hogy meny- nyixe szól, egy, két, vagy hat hét al,tt leülik, mivel nem tudnak. fizetni. Ámbár tudvalev? dolog, hogy a börtön a rabnak, valamint családjának romlását okozza, az Egyesült Államokban ós Angliában a sze- gényoket ezerszámra küldik évente börtönbe, pusz- tán csak azért, mert nem tudják, tüstént el?teremteni a pár sillinget vagy dollárt, amire kisebb vétségért elítélték, amilyent a gazdag emberek naponta elkövetnek minden büntetés nélkül. A személyes szabadságban semmiféle egyenl?tlenség sem botrányosabb, mint a gazdagnak és szegénynek ez a kézzelfogható egyenl?tlenség:e a bíróság elött, ami minden kapitalista közösségnek jellemz? tulajdonsága. Pedig egy évszázad óta tudja ezt minden biró és gyakorló ügyvéd ós még máig sem szüntették meg,lo
A lélektani visszahatás.
De mindez közvetlenül a. jövedelemeloszlás egyenl?tlenségéb?l ered, ami a személyes szabadság anyagi értelmezése és igy nem meriti ki a kérdést. Van a személyes szabadságnak lélektani oldala is, ami az embereknek egymáshoz való viszonyából származik. Ha a bérmunkásnak jó keresete és állandó munkája van, még akkor is bántja az a körülmény, hogy ?t is ugy vásárolják, mint a gépet, amelyen dolgozik, a termelés egy eszközének hogy az ? mzndennap2 élete eszközül szolgál egy más ember céljáalc elérésére. Miért kell neki és az ? osztályának engedelmeskednie más parancsainak és miért osztogatja mindig egy másik és még hozzá sokkal kisebb osztály azokat. Az a körülmény, hogy a parancsolás funkcióját egy személy vagy osztály magának sajátítja ki, aminek kiegészitéseképen az engedelmesség kötelezettsége egy más osztály egyé neire szoritkozik, okozza, hogy a gazdagok nemzete es a szegények nemzete között a legmélyebb ür tátong. G alsworthy egyik regényében élénk szinekkel ecseteli azt az ellentétet, mely az angol udvarház és a munkásviskó mindennapi élete között van. A gazdag ember, a felesége és a gyermekei akkor kelnek föl, a,mikor jól esik nekik azt eszik, ami izlik nekik akkor és ugy dolgoznak, amikor és ahogyan kedvük tartja egész napjukat csak a saját ösztönük irányitja és csak azt teszik, amire belátásuk vagy akaratuk készteti ?ket. F reggelt?l estig folyton csak kellemes dolgokkal foglalkoznak. A maguk életét élik és azáltal, hogy napról-napra, évr?l-évre parancsaikat osztogatják másoknál, gyakorolják amit Graham Wallas, helyesen, szakadatlan kezdeményezésnek nevezett. Ellenben a munkás és családja mindig mások parancsainak engedelmeskedik. Paranesra kel föl, parancsra dolgozik, ugy, ahogy parancsolják neki, parancsra hagyja abba munkáját, olyan viskóban lakik, amilyent a földbirtokos kijelöl számára. Ha a földesur ugy parancsolja, akkor kidobják az otthonából, parancsra jár iskolaba, s?t nélia még templomba is bizik abban, hogy betegség esetén a szegény gyám rendeletére orvosi kezelésben fog részesülni és megtörténik, hogy a hajléktalanok menhelyére kerül, hogy ott végezze be az életét, mely legalább a brit alkotmány szerint - jogilag és politikailag a szabad ember élete volt. Reggelt?l estig -kivéve nehány ritka alkalmat, amiért meg kell fizetnie - a "munkásosztály" oly munkát végez ami ellenszenves és kellemetlen neki. Amit Angliában uralkodó osztálynak neveznek amely sokkal több embert foglal magában, mint amennyi a. politikai kormányzásban résztvesz, az jellegzetesen olyan osztály, melynek élete parancsok osztogatásában telik el. Az "alsóbb osztály" ellenben olyan osztá,ly, amelynek tagjai ugy tartják fönn magukat, hogy mások parancsainak engedelmeskednek.
Amikor a tekintély elve elfogadható.
Azonban nem szabad azt hinni, hogy az alsóbb osztályok, vagy védelmez?ik, a szocialisták, avagy igazan bármilyen józan eszü ember ellenezné, hogy ember ember fölött ne gyakorolhasson hatalmat. l3ántó az ipar kapitalista szervezetében az, hogy mennyit és mi mindent parancsolnak a gazdagok a, szegényeknek, a föld és t?ke tulajdonosai azoknak, akik azzal keresik meg a kenyerüket, hogy a termelési eszközöket használják. A kapitalisták és földesurak uralmának sok gyülöletes jellemvonása van. Ez az uralom állandóan ott lebeg a:zoknak élete fölött, al:ik parancsaiknak alá vannak vetve f elel?tlen és semmif éle vonatkozásban sem kölcsönös. Nem jár vele az, hogy aszerint választják ki a parancsoló egyént, hogy bölcsen és a közösség érdekében képes-e hatalmát gyakorolni. Legf?képen pedig ,azért gyülöletes, mert nemaz a célja, hogy el?mozditsa a, közösség javát, hanem azon személynek anyagi el?nyét és kedvteléseit, aki a parancsokat osztogatja,. Csak az anarchistának lehetne ellenvetése a rend?ri hatalom ellen, amikor a közlekedést irányitja a forgalmas utcákon hogy az egeszségügyi felügyel? kényszeritlxeti a lakókat, hogy a házi vizvezetéket a levezet? f?cs?vel összekössék hogy ia tisztiorvos elrendelheti a ragályos beteg elszigetelését vagy hogy az adószed? fölszólitja a késedelmes adófizet?t. Ugyan kit bosszantana, mikor a vasuti kalauz fölszólitja az utasokat: "beszallni", vagy "kiszállni". Mindezen rendelkezések bizonyos esetekben a polgárok életbiztonsága érdekében történnek és olyan egyénekt?l erednek, akikr?l föltesszük, hogy kiválogatás utján alkalmasnak találták ?ket arra a szolgálatra, mely ezeket a rendelkezéseket szúkségessé teszi. Ezek mások parancsait teljesitik, amikor parancsolnak, felel?sek fölöttes hatóságuknak és durva viselkedés esetén, vagy ha "tullépih hatáskörüket", felel?sségre vonhatók. Továbbá, parancsaik a szó legjobb értelmében érdeknélküliek és semmi összefüggésben sincsenek személyes el?nyükkel vagy kényelmükkel. Panaszt emelhetünk, ha,...a tisztvisel? hatáskörét tullépi, vagy ha eljárása modortalan. Kifogásolhatjuk a kormány politikáját vagy sajnálkozhatunk afölött, hogy a képvisel?ház ilyen vagy olyan törvényt hozott. De ezen parancsoknak engedelmeskedve minden ember egyenl? a törvény el?tt és minden embernek megvan a föllebbezési joga. Végül a politikai demokráciában azok az emberek, akik a hatóságoknak engedelmeskedni tartoznak, ugyanazok, akik választották és ha akarják, bármikor elkergethetik. Választópolgári mivoltuknál fogva közösen, a mindenkori képvisel?ház és a kormány utján a végs? ellen?rzést gyaJorolhatjá,k a rendeletek özöne felett, amelyeknek egyenként engedelineskedniök kell.
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a szocialisták a következ?, a lmszadik században nagyon fölkapott mondást miképen érteImezik. Sokszor halljuk a munkásgyüléseken, hogy kivánatos, hogy minden ember maga legyen ura a saját tevékeny életének. De ez nem jelenti azt, hogy minden embernek vagy nónek szab:a.dságábai á,lljon éhbérért vaöy a legkellemetlénebb körülmények között dol
gozni, vagy pedig tulórázni. Ez ellen a szocialisták é szervezett munkások egy évszázad óta hadakoznak. Iarcuk gy?zelmét a gyári törvények, bányaés vasuti rendeletek, a, bérminimumról szóló törvények stb. jelentik. Amikor a lázongó munkás azt m.ondja, hogy a "munkás saját életének ura", éppen ellenkez?leg ugy értelmezi, hogy az az uralom gy olyan neme, amelyet a szakszervezetek által a végrehajtóbizottsá.g és a tisztvisel?k utján gyakorol, akiket ? és társai választottak és letehetnek. A munkások ezen ügyviv?i azzal állnak eagr buknak - ami talán ellenmondásna,k tünik föl azok el?tt, akik tájékozatlanok lévén, zsarnoki intézménynek tekintik a szakszervezeteket -, hogy képesek-e azoknak a személyes szabadságát meg?rizni és növelni, akik megválas,ztották ?ket. A munkás nem a, tekintély elve ellen lázad föl, hanem azért 1azong, mert a haszonhajhászó munkaadó tekintélyét vele szemben szüntelenül és mindon felel?sség nélkül használja. Micsoda fölhatalmazás alapján szabják meg a gyárak és bányák, a föld és gépek tulajdonosai embertársa2k százainak mindennapi életét és heti kiadásait, ha pedig úgy tetszik nekik, meg is vonhatják t?lük a létföntartás eszközeit. Ez a hatalom nem a nép valasztásának az eredménye. Semmiféle összofüggésb.n sincs azzal, hogy van-e valami érdemük vagy képességül azoknak, akik azt gyakorolják. Sok e,setben még felel?sséget sern éneznek azok erkölcsi és anyagi jólétéért, akiknek sorsát intézik. A munkások kénytelenek a kapott parancsoknak engedelmeskedni, azonban neixcsak hogy nincs meg a szükséges kapcsolat ezen parancsol és a közösség biztonsága és jóléte között, hanem gyakran nagy és nyilt ellenmondás van a kett? között és mindennapi dolog, hogy parancsra hamisitaniok és csalniok kell. A munkás álláspontja, hogy a, kapitalista és a földesur hatalmát bünös cél érdekében használja és azért parancsol, hogy anyagi erdokeit el?mozditsa.
. környezet kényszere.
Azok között, akik nem elemezték alaposan a bérreüdszer xnegservezésének mödjá,t, csak nagyon h-es emlaexx.ek van kell? fogalma arrpl, lvogy mily szüntelenül ontják a munkaadók diktaturás parancsaikat, amelyekkel a munkás életét irányitjálk. De a parancsok özöne nem, az egyetlen eszköz, amelylyel a vagyonos osztály azoknak életét irányitja, akik munkájukból élnek. Ennél még veszedelmesebb, mivel ravaszabbul kieszelt és kevésbé feltün? eredménye az egyenl?tlen vagyoneloszláanalc, a va,gyonos osztálynak az a hatalma, hogy hosszu id?re meghatározhatja, hogy a város összes lakosai nemcsak a munkások, milyen fizikai ós szellemi környezetben éljenek. Ennek a hatalomnak legfeltün?bb megnyilvánulása valamely vidék állandóan növekv? elipariasodása, ,mi szakadatlanul megfertözi a vizet és a leveg?t, elpusztitja a növényeket, piszkot piszokra halmoz és a ny omoruságos utcák végtelen során szorosan egymásra követke,z? házakat emel és igy megteremte:ni a szegények hirhedt nagyvárosi kerületeit. A pusztitás, amelyet ily módon Anglia és Skócia legtermékenyebb és legszebb részeiben, valamint az Egyesült Allamokban véghezvisznek, csak azzal a pu.sztulá.ssa,l hasonlitható össze, amit -- mint most tudjuk - egy modern, sokáig huzódó háboru okoz. Békeben a közösség mint egység nem veszi idejében észre azt a katasztrófát, amelyet a magántulajdon - ugy a földbirtok, mint á, t?ke - valamely ipa,ri központ létesitésével és fejlesztésével el?idéz. Amikor a bajt fölismerik, akkor már egész nemzedékek egészsége és boldogsága életerejében van megtámadva. Elkésett országos és városi rendeletek má,r legföljebb csak csökkenthetik a fert?zést, megtilthatják, hogy a légkört ártalmas gázokkal és szénfüsttel elsötétitséh, talán még meg is menthetik a megmaradt növényzetet. De sonnmi sem hozluatja vissza .azt a sok emberéletet ,amit a kapitalisták diktaturája elfecsérelt. .A gazdagok, akiknek elég szabad idejük va.n, a zajt, a sötétséget, a füstöt, a büzt, amit hatalmik teremtett, elkerizlhetik de a bérmunlá,sok, az ipa,rban foglalkoztatott agymunkások és a boltosok. kényteleraek oly áldatlan viszonyok között lakni és családjukat fölnevelni, amilyeneket az ipa,r és bankok szervez?i s igazgatói, akik csak saját érdekükkel tör?dnek, számukra kijelöltek. Ha a városi lakó a még el nem pusztitott vidékre menekül, sz,ükre szabott szabadsága idején mint eyT lja.bb megalázás éri ?t, hogy
neki és gyermekeinek nm szabad a kelleme parkban sétálnia, az erd?be bemenniök tilos és a magántulajdon, amely az ? lakóhelyét undoritóvá tette számára, hegyet-völgyet elzár el?le. Végül is önvédalmül kénytelen természetellenes módon ragaszkodni a piszkos utcákhoz, kormos éghez és még azt a fülsiketit? za,jt is kellemesnek tartja, amellyel az igáslovak patáinak csattogása az egész utcát betölti, abból az elvb?l indulva ki, hogyha nem kaphatja meg, amit szeret, szeretnie kell, amit megkaphat.
A szellemi környezet kényszere.
A személyes szabadságban mutatkozó egyenl?tlenségnek nem az a legrosszabb esete, hogy a vagyonos osztály a,nélkül, hogy tudatosan akarná, mehatározza, hogy a közösség nagy tömegei mily anyagi környezetben éljenek, csak azért, mert el?nye ugy kivánja. A mi korunknak sajátsaga, hogy a haszonhajhászó kapitalista a lakosság szellemi környezetét is meghatározza. Ki tudja megmondani, hogy a folyton ismétl?d? hirdetések, amelyekkel lépten-nyomon találkozunk, mily óriási hatást gyakorolnak az emberi lélekre Továbbá a kapitalista határozza mog, hogy milyen szórakozást nyujtsanak a tömegnek. A sörf?zdének és pálinkaf?zdének köszönhetjük a korcsmakat azok a kapitalisták pedig, akik hangversenytermeket és mozikat tartanak fönn, elmondhatják Fletcherrel, hogy nem tör?dnek azzal, ki hozza a törvényeket, ha ?k gondoskodhatnak a zenér?l és filmr?l. De a legkétségtelenebb bizonyitéka annak, hogy a kapitalisták irányitják a mi mentalitásunkat, ami végeredményben talán a legnagyobb veszedelmet jelenti, a sajtó terén megnyilvánul? modern rendszerü tulajdonjog. Itt kett?s kapitalista uralommal állunk szemben: el?ször a milliomos tulajdonosok uralmával a napi, heti, havi folyóiratok egész sora fölött, amelyek önkényes vezetés alatt állanak, másodszor azoknak az uralmával, akik a jövedelmez? hirdetéseket osztják ki ezek között a lapok között. Az óriási költség, amellyel ey modern napilap kiadása jár, továbbá az a körülmény, hogy a gazdag hirdet?k természetesen tartózkodnak a,ttól
, hogy olyan la,pokat támogassana.k, amelyek ellensé:c511 v.iselkednek azzal a rendszerrel, s?t talán éppen azzal a bizonyos üzletággal szemben, amivel ?k vagyonukat szer eztéh - a a,gyontalan bérmunkások számára Angliá.ban vagy az Egyesült Allamokban majdnem kizárja, hogy még a legnagyobb együttmüködés esetén is olyan lapot alapithassanak, alnelynek példányszáma vagy hatása összeha,sonlitható volna a milliomosok lapja,iva.l. Igy tehát a l,kosság zörne teljesen képtelen védekezni a sugalmazott, pártállás szerint hiszinezett tudósitások és a megvesztegetett egyének által kiválogatott hirek özöne ellen, amelyet az óriási példányszámban megjelen? sajtó rájuk zudit.li Végül itt van még a termelési eszlrözöh tulajdonosainak és szervez?inek vagyonuk altal ravaszul gyakorolt uralma a városi testületek és a parlamentárzs intézmények fölött.
A kormány irányitása.
A legszembetün?bh példája a sajtó urai közvetlen ha.ta,lmának az a körülmény, hogy Angliában befolyásul: annyira terjed, hogy miniszterelnökké tehetik az ? emberüket, az Egyesült Államokban pedig nemcsak az elnökválasztást, hanem még a f?bb min.iszterek kinevezését is ?k döntik el. A nagy bankok, hajóstársaságok, gyárosok és keresked?l. egyesületének és szövetségének befolyása a választásokra és a törvényhozásra, azonkivül az országos és községi végrehajtótestületekre, a legujabb évtize-. delbeli hirhedtté és botrányossá vált. Ezek a gazdagság hatalmát mint Frennus kardját kihivóan dobjál: a serpeny?be, Azt mondha.tjnk, hogy az a körülmény, hogy a munkások bizalma oly hirtelen megrendült ezekben az intézményeklxen, leginkáblr an
z Hogy a kérdés tanulmányozíriának fogalma legyen arról, hog,y a sajtó é.s akik mögötte állanak, a gazdag emberek, milyen rnódon ás mily mértékben irányitják az Egyesült Allamok és Nagyhritánnia. szellemi életét, valamint helyi és központi kórmányztát a következ? :müveket aznlhatjuk: Norman. Angell, The Press an the Organ.ization of Society 1922 továbbá: Liberty and the News, 1!a20 és Public Opini.on, 1922, mindkett? Valber Lippmantól, aki maga egy nagy amerikai ujság kiadój,a. Hillaire Bellne-nak a Free Prs, 1918 és Ujton inclair-n:al: The Bra.sa Cheek-ben 1919, mejelent leirzsai amclyek szem.élyes u,jságirói élményekb?l fakadtak és mellékesen, B, C. Pibblee jnlentését a modern ujságirás teohnikájáól a, Newspaperben, 1913 London és John Ia. P. Civen müvét: IfZaking <z Newspapei lJala New York,
rlak a gyanakvásnak tulajdonitható, axnely akkor támadt bennük, mikor azt vették észre, hogy a vagyonosok éws haszonhajhászók, ugy a nagyok mint a kicsixiyel, az országos és helyi kormányzatot pórázon vezetik, amint ezt nemesak Angliában, hanem az egész európai és amerikai kontinensen láthatjuk. Sajnos, a világháboru egyik gyülöIetes vonása, legalább az Egyesült Királyságban, a kapitalista uralomnak a nemzet végrehajtö testülotére való kiterjesztése, ami azel?tt nem volt ily mértékben lehetséges. Az angol munkás ugy érzi, hogy a különböz? minisztériumok átengedése az üzleti érdekeltségek Iegf?bb képvisel?inek, akik az igy szerzett befolyásukat szemérmetlenül fölhasználják arra, hogy az ? üzletáguk minél nagyobb hasznot hajtson, a végs? sülyedés oly fokát mutatja, amely azt jelenti, hogy az állam a nyerészked?k szolgája és büntársa lett.
Az agymunkáok a kapitalizmus szolgálatában.
A kapitalizmusnak a iizikai és szellemi környezet .fölötti uralmát a vagyonos osztály fokozatosan és majdnem automatikusan valósitotta meg. Mindezek a...hatások esak kisér?jelenségei a nyereséghajhászás nak és éppoly kevéssé jöttek tudatosan létre, mznt a vad csor dál pusztitásai, amiket azok a.z élelem keresése közben visznek véghez. Igy tehát azolira terel?dik a xgyelem, akik a kapitalisták messzirenyuló hatalmának az eszközei.Az a körülmény, hogy a kevésbé értelmes kézimunkások a szabad foglalkozást üz? agymulikások létjogosultságát kétségbevonják, nemcsak annak tulajdonitható, hogy egy napszámos nem igen látja be, hogy az az ember, aki párnázott ajtó mögött, vigan lobogó tüz mellett, kényelmes karosszéhben ül, eöyáltalában munkát végez, azt pedig még kevésbé hiszi, hogy olyan munkát végez, amit?l három-négy óra után meg,éhezik és kimerül. Nagyon sok munkás sokkal értelmesebb, semhogy ezt higyje. Viszont közöttük is vanllak, akik látszólag még kevésbé tevékeny ül?foglalkozást végeznek, mint a bankár vagy a lnatematikus. Hogy az agymunkásoknal ilyen el?itélotben vdola részük, azzal magyarázhatb, bár nom rnelttI    I  i, i  u y részben szivesen, r eszben a gazdasági köriiltn.ónyek kényszerhatása alatt minden kapitalista Ilamban a vagyonosok szolgálatába állanak. A törtínelemben az értelmiség vezet?i, mint a kor uralkodó osztályának bérencei lépnek föl. Természetes, hogy a modern ipari rendszer alatt a termel?eszközök tulajdonosait szolgálják, akik egyedül nyujthatnak nagy többségüknek biztos ós b?séges megélhetést és amellett némi reményt is, hogy id?vel abba a kiváltságos helyzetbe juthatnak, hogy a vagyonukból megélhetnek. Az ügyvédeket, a mérnökökot, az épitészeket, a pénzügyekhez és szervezéshez ért? emberekot, a köztisztvisel?ket, az irókat és ujságirókat, a magasabb f oku iskolák tanár ait, az igazgatók egész sorát, a föltalálókat, s?t még a müvészeket és tudósokat is és nem zárhatjuk ki e sorból az orvosokat sem, ámbár régt?l fogva szeretettel karolták föl a szegényeket - továbbá a,z elemi iskolai tanitókat, bár a nép gyermekei iránt odaadással viselkedtek: mindezeket mulhatatlanul ennek a fönnálló társadalmi rendnek a föntartására és védelmére tartják, amelynek talpköve a termelés eszközeinek magantulajdana. Csodálkozhatunk-e tehát ilyen körülmények között, hogy a világ munkásait ez arra késztette, hogy az agymunkasokat - nem a tudományt, müvészetot vagy vallást, mint ahogy tudatlanul állitják - a nep olyan ellenségeinek tekintsék, mint a henye gazdagokat Hiszen a kapitalista rendszer alatt nyerték kiképeztetésüket és annak szolgálatába sorozták ?ket. De ezzel a dolog még nincsen befejezve. Az agymunkások, különösen akiket rosszul fizetnek és társadalmi mell?zésben részesülnek, kezdenek nyiltan föllázadni az ellen, hogy a nemzeti politika és nemzeti kultnra teljesen a vagyonosok járószalagjára kerüljön., Az agymnnkások közül a tanitók, a városi tisztviselók, a köztisztvisel?k, a tudósok, az ujságirák és kiadók, néha külörösen az Egyesült Allamokban és Németországban az egyotemi el?adók és tanárok gondolatés véleményszabadságát elnyomja az a félelem, hogy elbocsátják az állásából, vagy legalább is megfosztják az el?menetel lehet?ségét?l, ha politikai pártjukkal vagy befolyásos pártfogóik pénzügyi érdekeivel szembeszállni merészelnek, különösen pedig a társadalom szervezésének általánosan divó alapelveivel, a.melyekhez majdnem minden gazdag ember szigo
ruan ragaszkodik. Továbbá még mindig az a rendszer járja, hogy a tekintélyes és jól fizetett állásokat a legtöbb államban vagy közigazgatási mesterkedéssel, vagy személyos befolyás róvén olyan képesitett agymunkásoknak tartják fönn, akik azon asztályhoz tartoznak, amely vag,yona után, vagy pedig a termelés eszközeinek szervezéséb?l él, tekintet nélkül arra, hogy csekély ismeretekkel birnak és igy képtelenek arra, hogy abban az állásban, amelyet számukra kijelöltek, a legjobban szolgálják a közösséget. Ez a végs? oka, hogy minden országban, ugyszólván minden szellemi foglalkozásban nyugtalanság észlelhet?, ami sok esetben a fiatalabb nemzedéket arra készteti hogy a szocialista mozgalomhoz csatlakozzék. S?t manapság néhány értelmiségi szervezet haj:landónak mutatkozik arra, hogy a szakszervezetekkel és a szacialista párttaZ együttesen fejtsen ki ellenállást a vagyonosok uralmával szeznben.
Miért hanyatlott a liberalizmus2
Megel?z? elemzésünk mellékesen föltárja a liberálisnal nevezett politikai pártok általános cs?djének végs? okait, a.mineli következtében a liberális pártok, amolyek a tizenkilencedik századon keresztül az európai nemzetek haladó gondolkodását képviselték, képtelenek voltak a huszadik században a bérmunkások osztályára való befolyásukat megtartani, amikor azok polgári öntudatra ébredtek. A politikai értelemben vett liberális ember számára. a személyes szabadság valójában a vagyonos ember személyes szabadságát jelentette, valamint  politikai haladás sem jelentett mást, mint a hübéri, egyházi és szindikalista megszoritások eltörlését, amelyek a vagyonosok, ugy a kicsinyek, mint a nagyok, jogát korlátozták, hogy a saját tulajdonukkal - a saját iöldjükkel. és t?kéjiákkel, valamint saját személyükkel - azt tehessék, ami nekik tetszik. Mind a mai napig a megátalkodott liberális határozottan visszautasitja annak a körülménynek az elismerését - s?t még csa.k nem is kópes azt megérteni -, hogy a modern ipari á.llamban a termelés eszközeitól elvála.sztott ember, amint azt már kimutattuk, nem élheti a uaga életét, nem is szólva,.rríl, Iagy azt tehesse a maga személyével, ami oeki. tetszil. tég a politikai értelemben. vett liloerálr.s ember is, habár nem ka,pitalista, például egy fiatal ügyvéd vagy orvos, müvész va.gy iró képtelen felfogni, hogy a munkás bórviszonva "bérrabszolgaság," jellegével bir. Ellenkez?leg: ? ugy látja, hogy a vagyontalan értolmiségi foglalkoz,suak jellegzetes bérviszonya, - akik "senkit, aem neveznek uruknak``, - ha,nem kenyerüket ugy koresik, hogy az ügyfoleik egész sorától kapják! tiszteletdijaikat, bár ogyetlenegyt?l sem függnek különösen - képviseli a tiszteletreméltó szolgálati viszony teljes tökóletességét, ami a tökéletes szabadság. Amit azonban az ilyen nagyons müvelt liborális nom ért, az a következ?. Bármiképeri állott ia val.amikor ez a dolog, az ipari forradailom teljesen lehetetlenné tette a kézmives vagy gyári munkás, a munkás va.gy a hivatalnok szabadságát élethivatásá.ban. A közönséges munkás vagy kisebb ir odai alkalm,azott nem rendelkezik a termelés eszközeinelz biriokával és nincs hatalma a bonyolult ipazi és pénzügyi azervezet fölött, mely kenyeret ad neki, s nem az ügyfelek sora tartja el ujabb és ujabb tiszteletdijakkal. Ez a tény kényszeriti ar ray alár tetszik ez neki, akár nem, hogy kenyerét ngy keresso, hogy egy f?nök szolgálatába, álljon, akit nem vonhat folel?sségrej pa.rancsainak engadelmeskedni tartazik érdekeit szolgálnia ksll és f?nöke valójában birtokába veszi és fölh,asználja ?t ébrenlótének nagyobb részében., olyan cél. számára, amely neki idegen. Nern választhatja ki a helyet, ahol lalnz akar, sam azt a körnVezetet, melyben gyermekei föln?nek. Szórakozaaiban és olvasmányaiban: is m.egszoritásnak ! van kitéve, m.ert csak. ah hoz juthat, a,rn.i a, kapi:t,lista érdekeknek. megfelel. Ug:y tapasztalja, hogy majdnem az összes, sza:bad .pályái lév? ag!munkásokat ellene tartják. A vagyontal.an m.unkás - akár kézi-, akár agymunkás - ámbár tudatában va:n an.nak, hoey ? és táraai a választók többségét alkotják,, mégis azáltal, hogy a munkában eltöltótt idejével és pihen?óráival, fizikai és szellemi környezetével m.ások rendelkeznek, még a legáltalánosabl? szavazati jog mellett sem képes hazája, kormáaya fölöt.t uralma,t gyakorolni. Eszerint, ha a polgári szavazati jogot megkapta, az a szabadság, amelyet a. libera,lizrnns nyujt számára., hépmutató üigy
nek látszik. A niurikásság a Iiberalizmus hitvallásan nem találja meg aem,a szolgaság a,zon fajtájának megértéaét, amelyre a kapitalista rendszer minden ipari közösség nagy többségét kárhoztatja, sem pedig annak a törekvéanek a megnyilvánulását, hogy az ipar szervezéeób®n a demokrácia alapelveit kell alkanazni. Már pedig enneka megértése a" szo cializmus éltet? leweg?je, A szooializmus a kapitaTizmus diktaturájának megsemmiaitósére vállalkozik. Éa mivel ez a. diktaturaf amünkásnak, nagy baja, amelyet a bölcs?t? a sirig egyetlen munkanapon sem feledhet el, terméazeteson a azocializmus felé fordul attól a perct?l kezdve, amikor a politikát magándolgaival kezdi összeköttetésbo hozni óa észreveszi, hogy azavazata a politikai hataloml eazköze.
A kapitalizroua liberális védelme.
A kapitlizmus becsületes. védelmez?r lé.nyegéher elismerik, hogy ennek a kritikának igaza van. Azonban, azt felelik erre, hogy ai magánh aszon hatalmas ösztönz?ereje nélkül lehetetlen le,tt valna az i.pa,ri forradalmat mogcsináln.i és a szellemi és ayagi ja4vak ternelésében nenn lhotett volna olyan hatalmas gyar,apodást elérni, pedig attól függ, ugy mondják, a. modern civilizáció. Azonkivül a legels?rangu nemzeteknél is, a tizenhatodik és tizenkilencedik azázad között, nem volt máa gyakorlati lahet?aég, mint  kapitalizmus diktaturája. A gazdagság ban, és szonm,élyea szabadságban mutatkozó egyenl?tlenség, .arnelynek szemlélete aerkent?leg és ösztönz?leg, hatott rá, ugylátazik, hogy sajátos gazdasági el?nnyel birt, amedy a társadaZmi hátrányokat fölülmulta. Egy egykoru nemzetg.zda kifejezése szerint, Európa a tizenkilencedik század folyamán társadalmilag és gazdaságilag ugy volt szervezve, hogy a t,?kefölhalm.ozódás zn,axim.umát érje el. Amig a riéptömegek mindennapi létföltételeiben bizonyos folyt,onos javulás muta,tkozott, a tarsadalom ugy volt fölépitve, hogy a növekv? jövodelem n,a,gy részét azon osztály rendelk.ezéaéro bocsát,otta, mely minden valószinüség azerint majd legkevésbé fogyasztja el. A tizenkilenceáik szazad uj gazdagjai nem nevelkedtek nagy költekezésre és el?nyben rés,zeitették a ha,ta.hn.at, amelyet al befektet..és adott nekik, a mohófogyasztás gyönyörével szemben. Éppen a vag5onelosztás egyenl?tlensége , tette lehet?vé a. kötött va.gyon roppant fölhalmozódását és a t?ke tökéletesbitését, a,mi ezt a kort ominden más kortól megkülönbözteti. Ebben rejlik valójában a kapitalista, rendszer f? igazolása. Iai a gaz,dagok uj gazdagságukat saját passz.ióikra költötték volnay a világ az ilyen uralmat már régen türhetetlennek taZálta volna. Azonban ?k méhek módjá,ra.. halomra, gyüjtöttek és ámbár csak a maguk kisded céljazt tartották szemük el?tt, az az egész közösség javára is szolgált.
"A t?ke óriási fölhalm.ozódása, amely az emberiség nagy hasznára a háborut m.egel?z? félévszázad alatt képz?dött, sohasem jöhetett volna létre olyan társadalomban, amelyben a gazdagság méltányosa,n oszlik meg. A világ vasutazt, melyeket ezen korszak a jöv? számára emlékmüvül épitett, éppen olyan munka hozta Iétre, mint Egyiptom piramisait, mert nem volt megengedve, hogy fáradságának ellenértékét azonnal élvezetekre költse.
Igy ezen nevezetes rendszer növekedése kett?s blöfft?l vagy esalástól függött. Egyrészr?l a munkásosztály tudatla,nságból vagy tehetetlenségb?l elfogadta, vagy szokás, megállapodás, tekintély és a társada,lom szilárd rendje által kényszerült elfogadni, vagy rávették, vagy hizelegtek neki, hogy fogadja el az olyan állapotot, alnely csa,k nagyon keveset juttatott neki mindazon jóból, amelyet ?k, a természet és a kapitalisták együttes er?vel hoztak létre. Másrészr?l pedig a kapitalisták a javak legnagyobbrészét magukénak mondhatták és elméletileg szabadságukban állt, hogy elfogya,sszák, azonban azon hallgatólagos föltétellel, hogy a gyakorlatban csak nagyon keveset fogvasztanak el belöle. A takarékosság kötelessége az erények kilencedrészét képezte ésl a javak növelése az iga.zi vallásosság tárgya lett. A javak el nem fogyasztása körül fejl?dött a puritanizmus mindazon ösztöne, amely más korszakohban a világtól való visszawonulásba,n nyilvánult és elhanyagolta a termelés, valamint, az élvezés müvészetét. És igy a jav ak gyarapodtak, de hogy mi célból, arról nen igen volt világos fogalmuk."12
A tizenkile,nce,dik század kapitalizmusának ezen nyilt, a valóságot föltáró védelmével szemben ölösleges ellenvetéseket tenni. Természetesen, a kapitalista osztályok nem anna:k az elfogyasztásától tartózkodtak, ami a nenzeti jövedelem egész hatalmas mennyiségéb?l, vagy nagy részéb?l évenként rájuk jutott, hogy a vagyon létrehozásának új eszközeivé ala kitsák át. Ebb?l az ? részük esak egy töredéket tett ki. Az Egyesült Királyság:ban a 19. században alig egy negyedrészt! És ezen negyedrészb?l mennyit fektettek be a termelés oly eszközeibe, melyek a falánkság, pazarlás, kicsapongás és romlottság céljait szolgálták. Mert a kapitalizmus alatt a vagyont hamis pénzben számolják. De annyit ?szintén megengedhetünk, hogy a ka,pitalizmus diktaturája minden hátrányáva,l, kezdetben sikereket mutatott fól. Javakat szállitott. Az egyre növekv? termelés igen hatékony gépezetét teremtette meg. És, ámbár aI velejáró társadalmi következmények borzalmasak voltak, ta,lán mégis negengedhetjük, hogy végeredményben egy bizonyos id?pontig több volt az, el?nye, mint a hát ránya. Ezen kezdeti sikerrel következ? fejeztünk foglalkozik.